Dr. Michael Laitman

Minden közül a legkomolyabb játék

Az összes baj és probléma azért van, hogy segítsen nekünk tanulni és növekedni. Tényleg, ez pont az, ahogy a felnőttek bántak velünk, amikor gyerekek voltunk, és hogy mi hogyan bántunk gyerekeinkkel, amikor feladatokat, tevékenységeket, játékokat és teszteket adtunk nekik. Maguk a gyerekek, állandóan azt keresik, hogy valamit összetörjenek, építsenek, alkossanak  és azután lássák az eredményt, ugyanúgy azt is, hogy tanuljanak a felnőttektől. Még akkor is, ha ezt játéknak nevezzük, ez a növekedésnek egy komoly folyamata, amin a világ minden teremtménye átmegy.

Ha nem lenne ez a játék, nem nőnénk fel, mint emberi lények. Olyanok lennénk, mint a gyerekek, akik eltévedtek az erdőben és állatok között nőttek volna fel.  Minden attól függ, hogy az ember hogy készült fel az életre, és hogy milyen segítséget kap a Felső Szintről. Ez a segítség akadályok, problémák, gyakorlatok és feladatok formájában jön., amit meg  kell oldanunk, egyiket a másik után.

Mi a  különböző  korú gyerekek számára különböző játékokat készítünk.. Ezek a játékok és gyakorlatok különbözőek,  a különböző korú csoportok számára.  Továbbá az is fontos, ahogy a Természet (a Teremtő) elhelyezi a szükséges akadályokat a személy számára, akit fel akar emelni. És ezen akadályok segítségével a személy felemelkedik a következő szintre.

Ezért inkább segítségnek nevezzük, amit kapunk, mint akadálynak.  Feladatunk, hogy spirituális emberi lényeket építsünk magunkból, és ezért, többszintű feladatokat fogunk elvégezni, hogy hasonlóvá váljunk a Teremtőhöz

ft

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,240 seconds.