Dr. Michael Laitman

A csészénk üres marad annak érdekében, hogy az úton maradjunk

A Kelim (edények) és a Fény között ellentétes sorrend az nagyon fontos, mert ez az ami minket a tökéletesség elérésére késztet. Nagyon sok különbözö cselekedetet végzünk a teljes rendszeren belül, de utána úgy érezzük, hogy mindezek után semmit nem kaptunk. Minél többet dolgozom, annál üresebbnek érzem magam!

Én belépek a kincstárba és megtöltöm csészémet arannyal, de amikor kijövök, az összes aranyom eltűnt! Szóval többet és többet dolgozom, de utána is csak azt látom, hogy semmim nem maradt. Bemegyek a kincstárba és kijövök a csészmet megtöltve akár több millió alkalommal is, és mégsem marad semmim.

A tény az, hogy pont mivel ez történik tesz engem képessé arra, hogy önzetlenül dolgozzak, és emellett, megengedi nekem, hogy egyre tovább fejlesszem vágyaimat. Végül elérem a tökéletességet, amikor az utolsó alkalommal lépek be a kincstárba. Ez akkor történik meg, amikor már mindent kiürítettem ami ott volt, és már nem maradt semmi amit elvihetnék…

Mindaddig minden annak érdekében van megszervezve, hogy képesek legyünk egyre többet dolgozni kisebb és még kisebb jutalomért.

hzs

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

65 queries in 0,554 seconds.