A lélek a Teremtő örökké tartó része
Kérdés:
Úgy tűnik, a legtöbb ember nem a testéről és a lelkéről gondolkodik, sem arról, hogy ők kik és mik
Válaszom:
Ez nem igaz. Mindenki azt gondolja: „ Én meg fogok halni, de a lelkem tovább fog élni.” Tudat alatt mindannyian tudjuk, hogy örökkévalók vagyunk, és erősen foglalkoztat az a gondolat: mi fog történni a lelkemmel?
Senki sem gondol úgy magára, mint csak egy fizikai testre. Még a legprimitívebb materialisták is függetlenül a meggyőződésüktől tudattalanul és tudat alatt azt gondolják, hogy örökkévalók. Ez a gondolat alapvetően beépült, és össze van kapcsolva azzal az anyaggal, amiből vagyunk. Ez vágyaink nagyon mélyén fekszik, amit a Fény teremtett, és ami fölött az embernek nincs hatalma..
A kielégítendő vágyunk öt rétegből áll., amiből az egyik, hogy szükségünk van arra, hogy összeköttessünk a Teremtővel. Az edények összetörésének eredményeképp, mindegyikünk kapcsolatba került a spiritiszta tartománnyal. Ezért nagyon mélyen, a tények tudatos figyelembevétele nélkül, úgy érezzük, hogy örökkévalók vagyunk, és hogy az életünk nem fog befejeződni természetes halálunk idején. Ha ez a gondolat nem lenne, nem lenne energiánk az élethez.
Néhány ember azt gondolja, hogy az életünk folytatódik a gyerekeinkben, vagy hogy életünket országunk és társadalmunk szolgálatára szenteljük De ez nem így van. Ha világos tudásunk lenne arról, hogy amikor ez az élet befejeződik, ez a vége a létezésünknek, és továbbá a föld megszűnik forogni egy pillanatra, vagy más szavakkal, csak ráeszmélnék, hogy nem vagyunk örökkévalók, nem lenne energiánk az élethez..
Mi azzal a tudatalatti tudással születtünk, hogy örökkévalók vagyunk. Mi a Teremtőtől eredünk, és birtokoljuk egy részét, ami örökké tart. Egyrészt mi a „halandó állatokhoz” vagyunk hasonlóak, de képesek vagyunk arra, hogy a felette lévő szintre, egy magasabb szintre, az „emberi” („beszélő”) szintre jussunk. Mert meg van bennünk az örökkévalóság érzése. Enélkül az érzés nélkül, soha nem jutnánk magasabbra az állatok szintjénél, akik négy lábon mászkálnak.
Annak érdekében, hogy kifejlődjünk, mint „emberi lények”, és elérjük a „beszélő” szintet, úgy kell felfognunk magunkat, mint halhatatlan lények. A Teremtő nyújtja nekünk ezt az érzést, és ez teszi mássá az embert az állatoknál.
Egy személy belső élete a Teremtővel való tudatalatti kapcsolatával és az örök élet érzésével kezdődik. Embernek –Ádámnak lenni, azt jelenti „hasonlónak lenni a Teremtőhöz”(héberül „Adam” azt jelenti „hasonló”). Ezért van, hogy elhatározásunk, törekvésünk, stratégiánk, és még kísérleteink is az öngyilkosságra, örökkévaló állapotunkban lévő belső hitünkből származik.
ft
