Másokat megítélni ugyanaz, mint ítéletet mondani magadra
A Teremtő okkal osztotta fel az érzékelésünket külsőre és belsőre, hogy megadja nekünk a képességet hogy felismerjük az ellentmondást a megszerzés és az adakozás között. Ha mindent magunkon belül éreznénk csak, nem értenénk meg azt. Mi körbe-körbe forognánk, mint a saját farkát kergető és önmagába harapó kutya.
Például mindannyiunknak van számos negatív tulajdonsága, amit nem szeretünk, mint például a hazudozás gyengesége, dominálás mások felett, arrogancia és olykor lopás. Gyűlölhetem mindezeket a tulajdonságaimat a barátaimban, de ezek a tulajdonságok mind az enyémek, csak magamon kívül érzékelem őket. Ezért aztán felmentem magamat. De ha látok valaki mást ugyanezt csinálni, kész vagyok megölni őt. De ha mindig mindent magamban tárnék fel, akkor nem tudnék felülemelkedni az egómon, és nem tudnék átmenni sem az adakozás oldalára.
“Miden ember, mindenki mást a saját hiányosságai alapján ítél meg.” Ez azt jelenti, hogy bár ezeket a tulajdonságokat magamon kívül látom, így láthatom meg a gonosz hajlamom igazi formáját. Ha bennem lennének ezek, nem viszonyulnék hozzájuk objektíven, mert sosem látom objektíven magamat. Például, nézd meg, hogy meg tudod-e győzi az anyát arról, hogy a gyereke nem intelligens és nem szép. Nem tudod! Ő mindig azt fogja gondolni, hogy a gyerek a legszebb, a legintelligensebb, legkedvesebb számára a világon.
De miután én úgy nézek a külső tulajdonságokra a másik emberben, mint idegenre, mindig ellenségesen és gyűlölettel nézem őket. És ezért képes vagyok úgy látni ezeket a tulajdonságokat (amik tulajdonképpen az enyémek) ahogyan azok bennem léteznek. Képes vagyok őket előítélet nélkül nézni, bölcsen és korrekt módon tudom kritizálni őket, és az egóm segít az analizálásukban, mint egy szigorú bíróság, amelyik figyelmet fordít a legkisebb részletekre is, feltárva az igazi romlottságukat.
Mindazonáltal, később ha felfedezem, hogy mindaz amit a másikban feltártam, az enyém, bennem létezik, de az én minden emberre irányuló gyűlöletem miatt, mindent a saját romlottságom mértékének megfelelően látok. De mások egyáltalán nem bűnösek semmiben! Egy bizonyos szintig ezért számomra úgy tűnik, hogy az egyik ember az tolvaj, a másik hazug, és meg is erősítem magam abban, hogy igazam van, ha utálom őket. Majd amikor az egóm fölé tudok emelkedni, akkor meglátom, hogy amit az egoista vágyamon keresztül látok az hibás. De a külső helyzet és a történések kinyitják a szemem, és feltárják előttem a hiányosságaimat, töréseimet, azért, hogy rájöjjek, hogy a barátoknak vélt tulajdonságok igazából bennem vannak.
