Dr. Michael Laitman

Egy fentről lefele fordult világ

A valóságunk felfogása belső Kelimre és külső Kelimre oszlik. A belső Kelimet „gyökérnek” „léleknek” és „testnek” hívjuk. Úgy észleljük őket, mint önmagunk, és gondot viselünk róluk. A külső Kelimet „öltözetnek” és „palotáknak” hívjuk, és úgy érzékeljük, mintha valaki máshoz tartozna, és ennél fogva ellentétes a belső Kelimünkkel.

Minél jobban szeretjük a belső Kelimet, annál jobban gyűlöljük a külső Kelimet. Mindig elválasztjuk egymástól a kettőt és egymás ellen értékeljük őket.

Van egy határ, vagy törés a külső és a belső Kelim között; a határvonalon kívülről nézve: Hogyan tudok mindent az én hasznomra felhasználni? Ennélfogva mindig egoistán nézzük a többieket égy gyűlölettel tele. Minél rosszabban teljesítenek mások, annál jobban érezzük magunkat.

Az áttörés ereje teremti meg ezt a különállást, ennek eredményeként a saját kiteljesedésünket élvezzük, miközben mások ennek híján vannak. Mindig értékeljük a körülményeinket a határnak köszönhetően, ami köztünk és a világ többi része között fekszik – minél rosszabbul teljesít a világ, annál jobban vagyunk (ameddig a személyes biztonságunkat nem fenyegeti).

Ilyen módon vagyunk felépítve, hogy csak akkor érezzük magunkat fenyegetve, ha tragédiákat hallunk, amik hatással lehetnek ránk személyesen. Ha nem tudnak közvetlenül befolyásolni minket, akkor örülünk neki, ha hallunk róluk. Mindig másokhoz viszonyítjuk magunkat, ez azt jelenti, hogy a külső Kelim (öltözetek és paloták) idegennek tűnnek nekünk.

Egy „kívülálló”, nem csak valaki, akivel nem törődök, sokkal inkább  – valaki, aki megsért engem avval, hogy sikeres és jól mennek a dolgai. Ha tízezret keresek egy hónapban, míg mások körülöttem ötezret, akkor jól érzem magam! De ha valaki húszezret keres, az kiábrándít engem. Nem nyugtat meg, hogy mindenem megvan, amire szükségem van; fontos számomra, hogy másoknak kevesebb legyen. Ez járulékos kiteljesedést ad nekem, mert kiteljesedek, amikor nekik nincs meg valamijük, ami nekem megvan.

Az emberek szeretnek a világban zajló tragédiákról hallani, mert ezek úgy tűntetik fel, hogy a saját helyzete jobb, de utálják hallani, hogy valaki más megnyert vagy keresett valamit. Más szavakkal nem vagyunk közömbösek a külső Kelim felé, és ők még mindig hozzám tartoznak. Viszont jelenlegi felfogásunkkal „fejjel lefelé” tartoznak hozzánk, ellentétes formában. Annál több bennünk a „plusz”, amennyire másoknál mínusz van.

Ez a törés hatalmának eredménye, a Kelim elválasztásáénak. Valamikor volt egy ernyő a Kelim fölött, ami összekötötte őket, de mikor eltört egy visszafordított, fentről-lefelé világ jött létre. Ebben minél nagyobb az emberek egoizmusa, annál nagyobb az elválasztódás „köztem és a világ között”, és annál nagyobb az emberek közötti távolság.

Amikor az emberek szenvedést tapasztalnak, arra kényszeríti őket, hogy kevésbé legyenek egoisták, hogy kevésbé szenvedjenek. Ezért hozza össze a szenvedés az embereket. Amikor az emberek hasonló fajta szenvedéseken mennek át, összegyűlnek, hogy csökkentsék a  személyes veszteséget. Ezekben az esetekben a mások vágyi közelebbinek érződnek, mert hasonlóak a sajátunkhoz és tudjuk, hogy ugyanazok a szerencsétlenségek történhetnek velünk.

cst

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

62 queries in 0,680 seconds.