Dr. Michael Laitman

A végtelenség csak egy pillanat

A Zohárban a VaJece (és Jákob kiment) fejezet első rész, 129-es pont: „és csak pár napnak tűnt számára az iránta való szeretet miatt.” Az egész hét év olyan volt számára, mint a Bina felső hét éve, amik egyek, az egységben és nincsenek elválasztva. Mindjük egy, mivel kapcsolódnak egymáshoz a szeretetért amivel szerette őt, mivel olyan volt ő számára, mint a Bina felső egyesülése.

Hogyan tudjuk meghatározni a végtelenséget? Ez akkor van, amikor az idő végtelenül sokáig tart, vagy nincs idő, azaz a nullával egyenlő? Hogyan lehet az, hogy amikor szeretem őt, hét évig dolgozom őérte, és az évek felfogása eltűnik? Nem máshogyan kellene ennek történnie? Nem végtelenül hosszú időnek kellene, hogy tűnjön, mert hét évig tart, hogy együtt legyünk?

A valóságban a végtelen olyan, mint amikor az idő a nullára csökken. A mi világunkban azt hisszük, hogy a végtelenség valami végtelenül távoli dolog, mert úgy képzeljük, hogy a vég (halál) a végtelenségen túlnyomott állapot. A végtelenséget így fogjuk fel, mert a felfogásunk a hiányra épül és nem a kitöltekezésre.

De a spiritualitásban, ahol az összes cselekedetünket az adományozás diktálja minden máshogy van. A végtelenség olyan, mintha minden jelen volna, és a nullába tömörülne. Minden egyetlen pillanatban létezik „ugyanakkor, ugyanazon a helyen, ugyanabban a nőben”.

cst

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

62 queries in 0,661 seconds.