Cselekednünk kell és meg kell hallanunk a Teremtőt
A Zohárban a Lech Lecha (Menj előre) 315-ös pontja: „Áldottak legyenek az Úr angyalai… amikor hallották a hangját szavának.”
Egy embert akkor hívunk angyalnak, amikor automatikusan cselekszik, az elméjét nem felhasználva. Nincs meg a saját feje (Ros) és azt teszi, amit mondtak neki. Véghez viszi, amit más gondol. Ezt az állapotot „angyalnak” hívjuk, mert az angyal olyan erő, aki ítélőképesség nélkül cselekszik.
Így amikor megcselekedjük a „meg kell cselekednünk és meg kell hallanunk” utasítását, akkor a „meg kell cselekednünk” részt úgy kell megtennünk, mint angyalok. Ezért van ez írva: „…az Ő angyalai… meghallották az Ő szavát”. Először cselekednünk kell, és aztán meghallanunk. A belső egyetértés nélkül vagy az valóságunk okainak teljes megértése nélkül cselekvéssel (mivel ezek a magasabb állapot mutatói), egy magasabb fokot érhetünk el.
Valójában ez a legtermészetesebb mód a cselekvésre. Hasonló ez egy gyerekhez, aki megismétli a felnőttek szavait, bár nem érti a jelentésüket. Mondhatunk bármilyen nonszensz dolgot, a gyerek komolyan fogja megismételni. Ha egy cselekedetet hajtunk végre, le fogja másolni teljes akarattal és szenvedéllyel. Így tanul egy gyerek. A „kicsi” nem rendelkezik elmével (Ros, a parcuf feje); az elme a ”nagyság” mutatója. Egy „kicsinek” csak teste van (a parcuf Gufja), hogy végrehajtsa a feladatokat.
Viszont amikor az alsó egy követi a Felső Egyet, és lenullázza magát előtte, akkor megkapja a Felső Egy elméjét, és hasonlóvá válik hozz- Ez a lényege annak, hogy „meg kell cselekednünk és meg kell hallanunk.”
