Dr. Michael Laitman

A kabbalisták azok a lelkek akik felélesztik a generációt

Baal HaSulam, “ Panim Meirot uMasbiro című könyv bemutatása,” cikke 8.rész : Ezért gyertek és lássátok, milyen hálásak lehetünk a tanítóinknak,  akik a szent Fényükben részesítenek bennünket, és felajánlják lelkeiket, hogy jót tegyenek a mi lelkeinkkel. Ők középen állnak, a kemény gyötrelem útja, és a bűnbánat útja között. Megmentenek bennünket az alsó világtól, melyek a halálnál is keményebbek, és hozzászoktatnak minket a mennyei élvezetekhez, a fenséges kedvességhez, és az élvezetekhez, amelyek a mi részünkre lettek létrehozva, és ránk várnak a kezdetektől fogva, ahogy azt már elmagyaráztuk.

Nem kell figyelembe vennünk, hogy ezek a hatalmas kabbalisták, mint emberek, sok évvel ezelőtt éltek; ők egy hatalmas rendszer részei: a léleké. A kabbalista egy olyan lélek, aki elérte a Teremtőt, tudja és érzi Őt, aki az Adam HaRisonnak hívott, kollektív rendszerben létezik.  Az integrált része, és úgy cselekszik, mint egy összekötő, aki összeköt bennünket a spirituális világgal, akkor is, ha még ezt nem realizáljuk, vagy érezzük.

Más szavakkal, a kabbalista nem csak az írásaira hagy bennünket támaszkodni, hanem aktualizálja a kapcsolatot is a lelkeink és a kollektív rendszer között.  Mi magunk, nem érzékeljük a kabbalisták lelkeit. Ők már a lelkeinkhez kapcsolódtak) a szívben lévő pontokon át) a közös rendszerrel, biztosítva a számunkra a lehetőséget az egymáshoz kapcsolódásra, és ezzel a rendszer részévé válhatunk. Ezáltal a Fény áramlata, ami a rendszerben elérhető a számunkra, feléleszt bennünket, és ezzel egy integráns, aktív részévé válhatunk magának a rendszernek.

Ez alkotja a kabbalisták munkáját, minden generációban: Ők biztosítják az életünket a spirituális rendszerben. Egyelőre, mi pusztán egy tudattalan pontként létezünk. Azonban a kabbalisták segítségével, a Körülvevő és a Belső Fény átvitele által, jelen van a rendszer, amely felébreszt bennünket.

Ezért a kabbalisták élete nem ér véget a fizikai test halálával. Amikor mi a kabbalistákról beszélünk, akkor a lélekről beszélünk, amely a teljes, közös lélekben létezik, és attól függetlenül cselekszik, hogy a teste létezik vagy sem a materiális világban. Ez a lélek aktív, és egy a hozzánk legközelebbi rendszer része, (mint pld, Baal HaSulam vagy Rabash).

A mi teljes kabbalista csoportunk reprezentál egy bizonyos spirituális szervezetét a kollektív léleknek, és ezek tőrödnek a mi spiritualitásunkkal. Írva van rólunk: “Nekünk hálásnak kell lennünk a tanítóinknak, akik a szent Fényükben részesítenek bennünket.” Ők most részesítenek bennünket ebben!

Mi nem lépünk egyik rendszerből a másikba. Mindig ugyanabban a rendszerben maradunk, csak jobban és jobban tudatossá válunk.

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,881 seconds.