Dr. Michael Laitman

Aki igazolja a Teremtőt, az igaz ember

Ahogyan az emberiség előrelép, az anyagi életünk kényelmesebbé válik, de az „ember” egyre inkább ki nem teljesedettnek kezdi érezni magát bennünk. Ennek eredményeképpen, „bűnösöknek” tekintjük magunkat, mert amikor szenvedünk, ezért a Teremtőt okoljuk. Csak akkor, ha azt érezzük, hogy a Teremtő örömet ad nekünk, tudjuk igazolni Őt. A bölcsek azt mondták: „Igaz az, aki igazolja a Teremtőt és kimondja, hogy Ő (a Teremtő) jó és csak jót ad a világ számára.”

Más szavakkal, korrigálnunk kell magunkat annak a pontnak az eléréséig, hogy érezzük, hogy a Felső Erő jót hoz nekünk, a gonosz helyett, amit most tapasztalunk. Az életünk két részből áll: az életből, ami az állati testé, és az emberi lényéből, amivel a körülvevő közösség részét képezzük. Olyan mértékig tudjuk korrigálni magunkat, hogy tökéletes életet tapasztaljunk, annak minden egyes vonatkozásával.

Egy ember, aki korrigálta a felfogását igaznak tekinthető, mivel igazolni fogja a Teremtőt, és látja az Ő irányítását. Ez az irányítás jó és helyes, már a kezdetektől. Viszont egoistáknak lettünk megteremtve, és mindent negatívan fogunk fel, egy „mínusz” jellel (annak ellenére, hogy az adományozás pozitív mezőjével vagyunk körülvéve, a Teremtővel), mert ellentétesek vagyunk Vele. Az a dolgunk, hogy  korrigáljuk önmagunkat, és ezzel a felfogásunkat pozitívvá tegyük. Ezen a módon működve a felfogásunk egy pici „pluszból” egy hatalmassá növekszik, ameddig végtelen „plusszá” nem válik, mint a Teremtő Maga.

The-Righteous-One

Ezek annak fokai, ahogyan közelebb kerülök Őhozzá, a világ jó felé való irányításának érzékelésében (a minőség, mennyiség, nagyság és erő tekintetében) ezek az emelkedés fokai, az igaz lét fokozatai. Baal HaSulam azt írja az 59-es levelében: „egy igaz megtörhetetlen örömöt érez, áldja a Teremtőt, aki ilyen jó és örömteli világra teremtette őt.”

Más szavakkal, lehetetlen, hogy rosszul érezzük magunkat, és igazoljuk is a Teremtőt egy időben! A Kabbala nem hirdet semmilyen korlátozást. Mindent kizárólag annak érzete határoz meg, ami egy ember szívében rejlik. Ha az ember szenved, kétségtelen, hogy elítéli a Teremtőt; ha boldog akkor, áldani fogja Őt.

Ennélfogva korrigálnunk kell magunkat, hogy érezzük mindazt a jót és adományozást, ami Őbelőle fakad; ennek eredményeképpen kétségtelenül igazak leszünk.  Az igaz nem az, aki szenved csendesen és önkéntesen, hanem az, aki kijavította magát, hogy érezze az Igazságot.

cst
KA

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

66 queries in 0,130 seconds.