Dr. Michael Laitman

Minden félelem fölé emelkedni

Kérdés:

Az életünkért való félelem ebben a világban ösztönösen megjelenik bennünk; ez az irányításunkon túl van. Hogyan tartom fent ugyanezt a félelmet azzal kapcsolatban, hogy nem fogom elérni az adományozást?

Válasz:

Nem vagyunk elveszettek evilágunk félelme miatt. Amikor egy ember belekezd a spirituális utazásba, olyan különös félelmeket kap, ami alapján felismeri, hogy a félelem nem valós; ez egy játék.

Az ember érzi, hogy a félelem kivetül rá egy sugárral Fentről, és az egyetlen esélye, hogy felülemelkedjen rajta az a „hit az értelem felett” által történik, az adományozásban. Ha az adományozásban létezik, nincs mitől félnie. Egyszerűen becsukhatja a szemeit és minden félelem, ami azért jött hozzá, hogy felülemelkedjen rajtuk, csak önmagáért van, és azért, hogy megtanítsa nekünk az adományozásra való törekvést.

Néhány ösztönös állati félelemmel ellentétben, egy ember ezt az állapotot tudatosan éli meg. Látja, hogy ez a Reformáló Fényből jön el hozzá, és tudatában van, hogy az ő érzései a Forrásból vetülnek ki rá, akinek az a célja, hogy előrejuttassa őt. Ekkor megérti, hogy semmi sem történik ok nélkül és ezeknek a félelmeknek célja van.

cst

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,130 seconds.