Dr. Michael Laitman

A Fény egy sötét pontból tárul fel

A Zohár „Lech Lecha” (Menj előre) fejezetének 158-159-es részei: a Nefes egy alacsony felébresztés, ami a testhez (Guf) kötődik, mint egy gyertyafény, aminek az alsó fénye fekete, a viaszhoz kötődve … trónná válik a fehér fény számára afölött és lebeg a fekete fény felett. És a fehér fény a Ruah fényének felel meg.

A fehér fény trónná válik a rejtett fény számára, és nem látszik rajta, vagy ismert, hogy a fehér fény felett lebeg. Ez a Nesama fényének felel meg, és így ez egy teljes fény. Így három fény van a gyertyafényben: 1) a fekete fény, ami a viaszhoz kötődik, mindegyik másik alatt; 2) a fehér fény a fekete fény felett és 3) a rejtett ismeretlen fény a fehér fény felett,

Ugyanígy, az ember, ami mindenben teljes, három fényt birtokol egymáson, NRN, mint ahogyan az a gyertyafénnyel van.

A Zohár megtanítja nekünk, hogyan fejlődhetünk és alakíthatunk kapcsolatokat magunk között, miután elértük az első spirituális kapcsolatot. Ha az egység pontjához kötődünk, új tulajdonságokat és érzeteket ébreszt bennünk azzal hogy kiterjeszti és jobban feltárja magát. Amikor ez megtörténik, ez azt jelenti, hogy spirituális lépéseken emelkedünk. Semmi más nem változik. Csak mélyebbre megyünk a köztünk lévő kapcsolatban és elkezdjük érezni, hogy minden szerve és eleme egyesült a rendszernek, és minden lélek egymáshoz van kötve.

Minden egy célba tart, ami a Felső Erőnek történő adományozás. Ezen a vágyódáson belül érezzük, hogy kapunk Tőle. Ez a kapcsolat érzetével kezdődik a lelkek között és az Acilut világának Malhutja névre hallgat, ami egy pont. Később ez a pont lelepleződik a Felső Erőnek történő adományozástól (a Teremtőnek, Zeir Anpinnak). Viszont adományozás nélkül ez csak egy pont marad.

El kell érnünk ezt az első kapcsolatot azáltal, hogy a fekete pontban kapcsolódunk (Malhut) és elkezdünk adományozni onnan a Teremtőnek. Ekkor a Malhut megkapja az adományozás tulajdonságát a Teremtőtől, és kilenc Szfira tárul fel benne. A Teremtő (a spirituális valóság) csak olyan szinten érezhető, amennyire adományozunk a Számára.

A Malhut (a lelkek rendserének) feltárulása a Zeir Anpinban, ez minden, amiről a Zohár mesél nekünk. A Zohár megtanítja nekünk, hogyan fejlesszünk kapcsolatot új, felébredő erőkkel az első spirituális pontig, amit Ábrahámnak hívnak. Egy ember így leplezi le a spirituális szerveket és tárja fel a Felső Világ erőit önmagán belül. A száraz leírás helyett a Zohár egy egész világgá változik, és az ereje páratlan a korlátozott valóságunk számára.

cst

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,171 seconds.