Rabas írja, “Mi a munkában az árvíz”: a szentség tere az ész-feletti-hit….
Kérdés:
Hogy érhető el ez a tér ?
Válasz:
“Ész-feletti-hit” magyarul az Adás az önzetlen vágy, ami néha fel-felbukkan bennünk. Nem olyan, mint az alvás, evés, szórakozás, vagy az elszigetelődés vágyai.Egyetlen mérce jön szóba: ellene vagy mellette. A többi vágy mind az állati fokozathoz tartozik. Az igazi örömvágy az emberi szinté, az a lelkek megtörése szintjéről ered. Minden a lentebbi szinthez tartozik bennem: az ásványi, növényi, állati szintre. A többivel nem foglalkozom.
Tehát az elemzésem mércéje az egységhez való viszonyom. Tehát tartozzak egy csoporthoz, mert a nagyvilágban elkerülhetetlen a zűrzavar és senkivel nem lehet dolgozni. Ha az egyesülés céljából társulunk és felfedezem, hogy képtelen vagyok erre, és gyűlölöm, és elutasítom magát a csoportos tanulást, mint ötletet, akkor végre feltárult bennem a gonosz ösztön, a rosszazós.
Erőfeszítéseket teszek, fölé szeretnék emelkedni ennek a rosszazós érzésnek, de észreveszem, hogy képtelen vagyok rá. Aztán, ha már nincs más választásom és mert érzem mégis a fontosságát, felkiáltok “Ments meg! /Hosá ná!”/ – és akkor Fentről megkapom az erőt, ami segít átgondolni az egységet és könnyebben társulni másokkal.
Közben mások nem érzik, nem is kell nekik ez. Itt belső munkáról beszélünk annak érdekében, hogy az egységre, a közös célra (a teremtő adó szintjére) vágyjunk. Ezt hívják úgy, hogy “teremtő.”
Így haladunk lépésről lépésre. Nő a vágyunk, s ellenzi a csoportos tanulást, az egyesülést, egyre erősebben. Mindent egyedül maga akar megtanulni, elintézni. De nem sikeres, ezért érzi a tehetetlenségét, padlót fog és felkiált az adás erejét kéri. És ebben az adó-erőben, mely a csoport szívét célozza meg, feltárja a teremtést.
kgy
