Dr. Michael Laitman

Az utolsó ismeretlen az egyenletben

Zuhanások mutatják meg nekem, hogy még soha nem valósítottam meg a Teremtő kizárólagosságát; soha nem jöttem ki az egoizmusomból és nem találtam meg az erőket önmagamban. Azonban minden zuhanás különböző módon tanít engem, különböző gyengeségek, minőségek és fázisok megvilágításával bennem. A zuhanásokat emelkedések követik, de a végén egyik, vagyik másik módon de mindenképpen felfedezem a saját erőtlenségemet.

Először megelégedett akarok lenni az egoizmusommal, amely állapotot úgy írhatunk le, „ismerni az ég össze angyalát.” Aztán átkapcsolom a fókuszomat a Teremtőre, el akarom őt „kapni,”látni a spirituális világot. Úgy tűnik nekem, hogy a változások ajtaja tárva van, sokkal inkább előttem, mint bennem.

Végül elkezdem megérteni, hogy a változásoknak bennem kell történniük. Elkapom a kérdéseimre a válaszok fonalát: a megváltásnak kívülről kell érkeznie, mert én biztosan nem vagyok képes egyedül megtenni azt.

Ez a munka, a zuhanások és emelkedések segítségével történik, addig, ameddig a személy ki nem lépi az igazság küszöbét, megértve, hogy minden rajta múlik, az érzékelésében való változáson. A Fény adja az erőket ehhez, ezeket a személy önmagában találja meg.

A személy vágyai még mindig egoisztikusak, de már meghajtja a fejét a Felső Erő előtt, hogy az megváltoztassa őt. Akkor fokozatosan feldolgozza a tényt, hogy minden fentről származik.

A következő fokozaton a személy megérti, hogy meg kell szereznie az adakozás minőségét, a megszerzés minősége helyett. Ez a vágya még egoisztikus, de ez már egy nagy tovább lépés.

Ez után dolgozik a környezetéven annak érdekében, hogy magára vonja a Fényt, hogy az felemelje őt, a spirituális kincsekhez. Ahogy megtanulja a csoport eszméjét, függővé teszi magát ettől, folyamatosan azt remélve még mindig, hogy előnyöket szerezhet magának ezzel.

Ezután a Fény valóban visszavezeti a személyt a Forráshoz. Ez azért van, mert mindent helyesen épített fel, egyetlen paraméter maradt, amit meg kell változtatnia: a szándékot, ami nem más, mint az, hogy a végső eredményt kinek az érdekében akarja elérni?

Ez az, ahogy letudjuk rövidíteni az utat: a Teremtőhöz fordulunk, a csoporton keresztül, a helyes módon megfogalmazott kéréssel.

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,120 seconds.