Zenélés a Felső Széllel
Létezik egy hatalmas probléma a Kabbalában: ez a tudomány egy allegórikus nyelvezettel van leírva. Egy nagyon nehéz módon van leírva. Furcsa példákat, kifejezéseket használva fordulnak hozzánk és a világ embereihez a Kabbalisták, megpróbálván elmondani nekünk, hogy próbáljunk meg behatolni a Felső Világba. Ők a Felső Világról próbálnak meg nekünk beszélni, azokról a tulajdonságokról, melyekre nekünk aspirálnunk kell.
Ez a nyelvezet abszolút nem könnyű. Nekünk állandóan meg kell próbálnunk azt lefordítani az érzések nyelvezetére, ameddig minden egyes szó a személyen belül a megfelelő érzéssel rezonál. Minden egyes szó egy bizonyos “húrt” kell, hogy megmozgasson bennem, egy belső választ, reakciót kiváltva.
Ameddig ez meg nem történik a szöveg nem tiszta számunkra. Addig az teljesen felületes, és nem érint meg bennünket, és mi nem érzékeljük azt, nem adaptáluk azt magunkon belülre, és nem cselekszünk annak megfelelően. Meg kell találjuk hogyan érezzük azt amit a szerző át akar adni nekünk. Ez a legfontosabb dolog. A Kabbalista szövegek olvasása olyan mint egy zeneszerszám hangolása. Amennyiben mi megfelelően hangoljuk be magunkat, akkor a hangszer magától kezd el játszani.
Írva van, hogy Dávid Király egy hárfát tartott a falon, és éjfélkor, amikor az északi szél átfújt a szobán, a hárfa játszani kezdett. Mi ugyanilyenek vagyunk. Amennyiben mi magunkat megfelelően hangoljuk a külső erőre, akkor elkezdjük érezni annak hatását és vágyát, és azonosulunk annak tulajdonságával, azzal együtt rezonálva, és ugyanúgy “vibrálva”. Ez az amit el kell érnünk.
hzs
