Mindennek megvan a maga ideje
Ma, a Kabbala Bölcsességének fel kell tárulnia a világ számára. A mi időnkben mindenkinek tudnia kell, hogy az élet célja micsoda, és hogyan érhető el a teremtés gyökere. A gyökerek elérése egy gyümölcs beéréséhez hasonlítható, ahol az ember spirituális élete és a spirituális fejlődés megfeleltethető egy gyümölcsfa gondozásának.
Egyik levelében, Rabash elmagyarázza, hogyan kell gondozni a vágyat, azt az analógiát használva, ahogy egy fát gondozunk a világban. Neveljük ezt a vágyat, a HaVaYaH négy állomásán át, amíg meg nem szerezzük az adakozásra irányuló vágyat amit aztán elkezdünk használni, olyan módon, hogy megszerzünk az adakozás érdekében. Ez a gyümölcs, ami a korrekció végét jelenti, az ember „beérését.”
De mindeközben, szembesülve az élet értelmére vonatkozó kérdéssel, a személy eljut a kabbala bölcsességéhez ahhoz a helyhez, amit azok jelentenek, akikben ugyanez a kérdés megfogalmazódott. Ez az a periódus, amit úgy definiálunk, hogy „Lo Lishma” (nem az Ő nevéért). A személy még teljesen egoisztikus alapon közelít meg mindent, azonban most már vágyik a spirituális világra és a felső „gyümölcsök” betakarítására, ezáltal az élet értelmét firtató kérdés megválaszolására. Az emberi természet miatt, még nem képes felfogni, hogy milyen másmilyen módon érhető ez el .
Ez az, ahogy mi elültetjük a magot a földbe, és az elkezd fejlődni. Először, az ember az egoisztikus ütésekkel tarkított úton megy, ahol önbizalommal volt és van eltelve, látva a fényes jövőt maga előtt. Azonban némi felesleges fáradság után (ami néha éveket jelent), megtapasztal egy érzést, amit a Reformáló Fény emel fel benne: elkezdi érezni, hogy valójában mi is az egoisztikus természet.
Akkor felfedezi, hogy a spirituális világ nem elérhető a hétköznapi érzéseinek és elméjének az alkalmazásával; felfedezi, hogy ez csak annak az ellentettjével érhető el, mint amit eddig csinált. Ekkor az ember szárnyaszegettnek érzi magát. Mozdulni sem tud, semmit nem tud kezdeni azzal az eltökéltséggel, amivel eddig minden ajtót szélesre tárt önmaga előtt. Ezen a ponton kell elkezdenie dolgoznia önmagán, látszólag kívülről, amely nem más, mint a, a csoport által meghatározott környezet, a tanárral és a kabbalista szövegekkel.
Az embernek ki kell nyújtania magát belülről kifelé, és csak akkor lesz a kör bezárva, tudja az ember magát nevelni, hasonlóan ahhoz, ahogy a mag el van ültetve a földben. Meg fogja tanulni ezt a magot gondozni, hogy az csírázzon, és ne száradjon ki, a homokban. Minden feltételt megteremt a gondozáshoz: ásványokat, nedvességet, fényt és minden egyéb dolgot, ami szükséges. Csak ekkor fog a mag kihajtani.
kn
