Dr. Michael Laitman

Egyenlőség a globális családban

Dr. Michael Laitman

Minden lélek egybekötődik és szétoszlik több szinten : ásványi, (Á), növényi (N) állati (Á) emberi (E) és szellemi (Sz). Teljesen meggyógyult lelkeink vannak a szellem szintjén. Az emberi szinten vannak, akiknek felébred egy “pont a szívben” ami az adás-szellemre vágyik. A többieket nem érdekli még ez.

Lehet, hogy a többieknek ez nem is szükséges. Akiben felébred a szívpont az felemelkedik, de ezek ritka, kivételes esetek lesznek. Általában nem történnek ilyen alapvető váltások. P

Vagyis egyáltalán nem kell az evilágban az emberiségtől követelni, hogy valamilyen fejlettebgb társasági formát vegyen fel. Nehéz ezért elhinni, amit a  Báál HáSzulám irt, hogy az emberiség már egy scaláddá vált, és kész felemelkedni aza dás-szellem szintjére. Mégis, ez a helyzet.

Az agynak egy pármilliméteres része uralkodik az egész testen. És ugyanez van itt is, az emberiségnek egy icipici része fog vezetni, egybekapcsolva mindenkit az Adó-teremtővel. E kicsi részből mindenki gyógyulást kap teljesen passzív módon, a maga lélektipusának megfelleően.

Nem kell ehhez semmit tennünk. Nem kell mindenkit egyenlővé tenni valami demokratikus modellban. Egyenlőek lesznek mert mindegyik a maga egoista lehetőségeinek megfelelően kap javítást, gyógyulást az emléknyomai szintjén (Resimo ). És akkor mindenki egy test esz és egy lélek: de 90% a “húshoz”, az “izmokhoz”, az “inakhoz”, stb-hez fog tartozni.

Hány fontos szerv van egy szervezetben? És mennyi az agy atere? És az agyon belül mennyi a személy maag? Icipici elég hozzá: ez a mikroprocesszor, nem kell sok hozzá.

[38707]
Kabbalah Lecke 3/21/2011 Globális Edukációs elvek

 

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

67 queries in 0,127 seconds.