Ennek a világnak az egyetlen haszna
Még csak fel sem ismertük, mennyire elmerültünk az egoisztikus természetünkben. A sejtjeink, a testünk, a világunk, a gondolataink és vágyaink, de általában minden, ami létezik kizárólag egoista, és semmi több.
Minden a megszerzésre törekszik, annyi jót elnyelni, amennyit csak lehet, a saját hasznára. Ez az a természet, amibe beleszülettünk, amiben élünk, a legkisebb sejtelem nélkül, hogy bármi más is létezhet ezen kívül.
Végső soron azonban el kell mennünk egyik világból a másikba, vagy más szavakkal, meg kell szereznünk egy másik, új világot, amelyet a szívben lévő pontból kell kinöveszteni, egy új, spirituális testbe. Lényegében ez analóg a jelenlegi testünkkel, amely laposnak tűnik a számunkra, de valójában vektorok és erők írják le és ábrázolják. De ahelyett, hogy ezt a képet látnánk a számítógép monitorán, egy 3D monitoron látunk mindent, amit a tudatunk vetít elénk.
A valóságot a megszerzés vágyain át érzékeljük. Minden, amit képesek vagyunk érzékelni vagy megszerezni a képernyőre zuhan be, ott megáll, és létrehozza a képeket, amiket látunk.
Azonban az adakozás ereje teljesen más. Nem tudjuk a kapni akarás képernyőjén megállítani ezt az erőt, és ezért azzal nem is érzékeljük. Csak egy ilyen szűrőként működő képernyő megalkotásával leszünk képesek ezt érzékelni, amely az adakozó vágyakkal hozunk létre, és akkor felfedezünk egy másik felét a valóságnak. Igazából mi nem a felét, hanem majdnem a 10 százalékát fogjuk az összes létezőnek érzékelni. Bármekkora mennyiségű Fény is érkezik, az adakozás szándékán alapuló új szűrő meg fogja állítani, és az ilyen fajta képeket fogjuk ezen az ernyőn érzékelni.
Nagyon nehéz egy második test felemelésének elkezdése, a szívben lévő pontunkból. Ehhez be kell lépni egy csoportba, mint az anyaméhbe, és el kell kezdeni azon belül növekedni. Ez nagyon visszataszítónak és irreálisnak. Az egész világ ez ellen van, és ezért az ember nem gondolkozik ebben, és semmilyen jelentőséget nem tulajdonít neki.
Ezért nagyon nehéz a számunkra, a csoportra fókuszálni. Bármi is az, amit a környezet tart fontosnak, fontos kell, hogy legyen a mi számunkra is. Ha a világot a csoport lényegtelennek tartja, akkor nekünk is el kell felejteni azt, minden pillanatban. Még ha meg is próbáljuk kiterjeszteni a kapcsolat fonalát, figyelve erre, állandóan a gondolatainkban tartva, ez még így is gyerekesnek, irreálisnak, és naivnak tűnhet a számunkra, mert mindez a többiek szerint nem lényeges egy jobb világhoz. Viszont ha a legirreálisabb dolog lesz fontos mindenkinek, akkor gondolkodni fogunk ezen, beszélni fogunk róla, és törekszünk feléje.
Ezért van szükségünk a „szociális véleményre,” a biztonságra, a kölcsönös befolyásra, amely meggyőz bennünket, hogy valami valóst csinálunk, és hogy a világunk valóban nem egy értékes dolog. Mi van a lapos életünkön kívül, amely szenvedésekkel teli? Ha nem lenne, ez az egyedülálló lehetőségünk egy végtelen és teljes élet megszerzésére, akkor semmire nem lenne használható ez a világ sem a mi számunkra, sem a gyermekeinknek.
KN
