Dr. Michael Laitman

Egy gondolat

Egy gondolatra való összpontosításban kell megmaradnunk: a köztünk levő egység gondolatában. Mindent a természettől tanulunk meg, mivel semmi mesterséges nincs a kabbalában. A Kabbalisták, a felső világ kutatófizikusai. Feltárják a törvényeit, elmondják, nekünk mi történik velünk. Felfedezik, hogy a spirituális világban mindannyian össze vagyunk kapcsolódva, nem csak a fizikai testeken keresztül, hanem belső kapcsolatokban. Ebben a fizikai világban mindannyiunkban van egy szikrája ennek a kapcsolatnak, egy kicsiny vágya a spiritualitásnak.

Minden ember spirituális vágya az egóján belül található, és ebből az okból nevezzük azt „szívben lévő pontnak.” Ez a pont körbe van véve sötét, egoisztikus szívvel, és ezért nem érzem, hogy az én szikrám kapcsolódni akarna bármely más szikrához. Ha beleláthatnánk a spirituális világba, felfedezhetnénk, hogy az összes ilyen szikránk össze van kapcsolódva, és egyetlen Kli-t vagy vágyat alkot.  Egy még magasabb spirituális fokozaton, ezek a szikrák, még jobban össze vannak kötve, a Nefesh Fénye helyett a lélek a Ruach Fényével van kitöltve. Aztán egy még magasabb fokozaton, még szorosabb a kötelék, és ezért a közös lélek a Neshama Fényével telik meg, és így tovább.

Semmi nincs ezeknek a szikráknak a kapcsolatán kívül, amely már létezik bennünk. Ezért a kabbala bölcsessége nekik van címezve. A gondolatainkat kizárólag arra kell fókuszálni, hogy mennyire kapcsolódnak a vágyaink a spiritualitáshoz. Ha elértük ezt csak egy kis mértékben is, akkor elérjük a Teremtő felfedezését a teremtményi számára. Meg kell érteni, hogy azok, akik kimenekültek Egyiptomból, nem voltak jobbak nálunk. Ez az egoizmusból való kimenekülés, a Fáraótól való megszökés, a sötétségbe, bizonytalanságba, együtt a nőkkel, gyermekekkel, öregekkel és a szolgákkal. Pontosan ez a mi állapotunk, nincs ilyen ember, akire ez nem igaz. Ezt lehetséges elérni.

Minden az erőfeszítéseken múlik. Végül is az egyetlen szabad cselekedet, amit megtehetünk, az a környezettől való inspiráció megszerzésére irányulhat. Én vagyok felelős a környezetemért. Csak ezt tudom felébreszteni, a Teremtőt nem. Ha kifejlesztünk egy vágyat, hogy mindenkihez kapcsolódjunk, és megszerezzük a környezet befolyását, a munka elvégezhető! „Megtettük, és meghalljuk!”

ford: KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,112 seconds.