Dr. Michael Laitman

Az Egyiptomi rabszolgaság azt jelenti, hogy nincs joga valakinek adakozni.

Rabash írásai, “Ameddig az Egyiptomi uralkodó el nem bukik”: A személynek a mennyek érdekében kell tevékenykednie, azaz az adakozás érdekében. A száműzetésben ez az értékelés a fáraó hatalma alatt lett végrehajtva, aki Egyiptom királya.

Nem tudjuk mi a valódi adakozás, vagy, hogy milyen módon lehet bármit adni annak, aki tejesen le van rólam választva, miközben közös alapunk hiányzik a kedvességre, a közösen elfogadott morálra, egymás környezetének az elfogadására, vagy bármi másra vonatkozólag.

Néhány ember szórja a pénzt, és pazarolja az egész vagyonát, és ezt élvezi. Ezek az emberek, elegendő kompenzációt szereznek ebből a fajta „adakozásból.” Valaki megelégszik kedves szavakkal, más valaki azzal, hogy a jövő generáció emlékezni fog rá, egy harmadik fajta ember pedig az önbecsüléssel.  

Nyugaton új divat a „napi egy dollár” program. Az ember egy dollárral hozzájárul egy dollárral az Afrikai gyerekek ellátására, akik soha nem találják ki, kitől kapták azt. Még az ilyen adakozások is elégedettséget okoz, mivel hozzáadok valakinek az életéhez. Mi egy dollár az érzésekhez, melyeket ez okoz bennem?  

Azonban mi az önelégültségtől való teljes leszakadásról beszélünk. El sem tudjuk képzelni vagy érezni az ilyen dolgokat az életünkben. Nem értjük, hogy lehetséges adni valakinek, minden gondolati vagy érzékelhető reakció nélkül. Ez el van rejtve előlünk.

Ez a száműzetés jelentése, amikor először beleütközünk. Kiderül, hogy fogalmam sincs, mi a tiszta adakozás. Le vagyok választva a spiritualitásról, pontosan ebben a tekintetben.
Egyiptom (Mitzraim) jelentése szurdok (Metzer), és a szurdok, a kegyelem hiánya, amikor a személy csak azt tudja, hogy kell megszerezni, anélkül, hogy adakozna bárkinek.  

Még felfedezzük, hogy nem vagyunk alkalmasak semmilyen előfeltételére az adakozásnak, csak azt tudjuk, hogy szerezzünk meg. Ha megszerzek, majd adakozok, általánosságban, ahogy láttuk, ez nem adakozás. Annak hívjuk, mivel a mi világunkban, az embereket a cselekedeteik alapján ítéljük meg a szándékaik helyett. A szándékok a kabbala tudományához tartoznak, a cselekedetek pedig ennek a világnak a megítélési eszközei.

“A széles” nagylelkűség, nagy adakozás. A “szurdok” ennek az ellentéte, az adakozás hiánya. Így Egyiptom ereje volt az, ami minden emberben cselekedeteket tudott előidézni, de kizárólag csak „fizetség” ellenében.

Ezek vagyunk. Azonban nem igazán ismerjük ezt fel, és ezért az állapotunk még nem nevezhető száműzetésnek. Igaz, mi Egyiptomiak vagyunk, de mi is ez? Nem engedett nekik egyetlen cselekedet sem megtenni fizetség nélkül, csak az adakozás érdekében.  
Ez a mi fáraónk. Nem értjük még, hogy ő ellenőriz bennünket. A fáraó ereje csak akkor lesz feltárva, ha tenni akarunk valamit az adakozás érdekében, és felfedezzük, hogy képtelenek vagyunk. Ez az, amikor a fáraó, Egyiptom királya, lelepleződik. Addig azonban mi magunk engedjük uralkodni, és engedjük neki, hogy azt tegyen, amit akar. Ez azt jelenti, hogy volt Izrael szurdokja.  
Más szavakkal ez ellentétes az egyenesen a Teremtő felé vezető iránnyal. (Yashar El).

KN

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

57 queries in 0,502 seconds.