Nincs idő a depresszióra!
A Kongresszus Amerikában épp hogy befejeződött, és máris el kell kezdenünk felkészülni a következő kongresszusra, mely Moszkvában lesz két hónap múlva. Nincs időnk depresszióba esni, és később arra gondolni, hogyan jöjjünk ki a zuhanásból. Nincs jogunk minderre.
Tegyük fel, influenzásak lettünk, de otthon van kisgyermekem, aki ugyancsak beteg. Mire gondolok akkor, saját betegségemre, vagy kisgyermekem betegségére? Nyilvánvalóan mindent megteszek hogy gyermeken jobban érezze magát.
És mi pontosan ugyanilyen helyzetben vagyunk! Egyre komolyabb problémák elé nézünk, hogyan engedhetnénk meg magunkat hogy depresszióba zuhanjunk? Nincs időnk minderre, Csak két hónapunk van a felkészülésre! Később az idő még jobban összezsugorodik majd, és minderre most kell felkészülnünk. Ennyi!
De te most itt, azt akarod nekem mondani, hogy valamilyen fajta depressziót érzel, mintha valami ködben lennél. Miről beszélsz? Nincs egy pillanatnyi időnk sem hogy lecsillapodjunk. Azonnal a kongresszus után, ahogy New Yorkból Torontóba utaztam, már a következő lépésről gondolkodtam.
Munkánk egyszerű: hogy megerősítsük a közöttünk levő kapcsolatot, ameddig annak belső tartalma, az egymással iránti kölcsönös adakozás hasonlóvá nem válik a Teremtő iránti adakozáshoz, teljesen azonossá azzal, azonos méretében és minőségében.
