Legyen a szamarunk az emberi szolgája
A próbálkozásaink, mikor az ész ráél a hitre előkészületek a Torlaszra, ami a Machszom. Muszáj vágynunk e szintre, még ha nem is állunk készen az elérésére. Néha megadatik érezni ahogy a hit rá az észre áll, föléjut, de ahogy közelítünk a szellemiségtőlé elválasztó gáthoz, a mahszomhoz szeretnék benne maradni ebben az ész-ráálló hitben, vagy megérinteni legalább, s nem beleesni egy pontba: a gyúlöletbe (ego) vagy a szeretetbe (odaadás).
Ezt a félelmet mindig át kell élnünk. Ha csak egy pontból nézem a realitást, akkor csak egy állat maradtam. Az ember az “a szamarán ül” (az egós vágyon, ami héberül a hámor=szamár és homér=anyag szójáték) és ez azt jelenti, hogy egyszerre mindig a két ellentétes oldal van jelen bennem.
Az első (az ego) az a tönbbiek megítélése és az egyet-nem értésem velük. A másik pont az, ahol az “énem” nem ért egyet a saját ítélkező részemmel. (Világos, most nem a terjesztési munka a téma, hanem a belső munkánk, a csoporton belüli egységért, amikor a társamat olyan tulajdonságáért ítélem el, ami nem kötődik a gyógyulási munkához.) Noha érthetem, hogy a kritikám a társamról igaz, mégis az a célom, hogy az adót, a Teremtőt tárjam fel köztünk. Ő játssza el a Fáraó szerepét, vagyis a szeretetemet fordítja gyűlöletbe, a társulást és egységet széthúzásba, ellenállásba, kritikába, ellenségességbe.
Azért játssza e szerepet (a Teremtő), hogy a Fáraó fölött akarjak mégis összekapcsolódni a társakkal, a szívemben dúló harag és gyűlölet ellenére, noha nem akarok vele társulni. Egy halom panaszom van ellene, és mégis, ennek ellenére, ezzel együtt, a szeretet kapcsolatát építjük, teremtjük, a harmóniát, a teljes egységet. A társamon belül akarom látni a teremtőt, az Adót.
Nem rohanok tehát egy olyan csodás pontra, ahol minden tökéletes: hanem belül elhordozom az ellentétet folyamatosan, ahogy haladok előre. Ezáltal már megvan a szellemi hordozó edényem kezdete: a Malkut (Királyság) és a Korona (keter) – ezek az ellenpontok (ego és altruizmus). Én középen vagyok, fenntartva a “megszorítás”, megszűrés állapotát köztük.
És akkor elkezd növekedni a kettő közt a távolság, amíg kialakul egy bizonyos szellemi tárgy, arculat. Ez a munka csak csoportban, közösségben végezhető és csak a társakkal való kapcsolat terén jelenik meg.
From the 1st part of the Daily Kabbalah Lesson 4/13/2011, Shamati No. 59
