Dr. Michael Laitman

Az ima, hogy magunkra vonjuk a Fényt

Akár tetszik, akár nem, minden fokozaton, mindig elérkezünk a hiány érzetéig, ahogy elképzeljük a jövőbeni állapotot, amely kivezet a jelenlegi állapotból. Ha ezt helyesen konstruálom meg, minden igyekezetem ellenére, érezni fogom, hogy valójában mennyire távol vagyok még ettől a jövőbeni állapottól. Más szavakkal, valóban akarom, és még is képtelen vagyok elérni ezt a jövőbeni állapotot.  

Ezt nevezzük hiánynak, azaz a jövőbeni állapotra való felkészülést, amely hiány mindig feltárul, mielőtt belépünk egy új állapotba. Ez az érzés, nagyon multidimenzionális és kényelmetlent.  

A következő állapot ragyog rám, és emiatt egyre jobban értékelem azt, mivel a jelenlegi állapotomat hibásnak, és nem kielégítőnek fogom érezni. Érzem annak a mértékét, hogy mekkora erő hiányzik az emelkedéshez, és a mértékét, amennyire vágyom rá.

Ennek eredményeképpen elérkezem a felemelkedésre irányuló szenvedélyes vágyaimnak a konvergenciájához, összetartásához, és annak a felismeréséhez, hogy nincs esélyem arra, hogy ez megtörténjen, és ez az, amikor az imához fordulok, a sikolyhoz, majd a Felső Fény jön a segítségemre. Végül is ez a sikoly (ima) mutatja a hatalmas vágyamat, amely a helyes fajta Fényt vonja rám, és segít nekem a következő fokozatra való felemelkedésben.

El kell jutnom a sikolyig, amelynek két összetevője van: 1.) a hatalmas vágyam, az adakozás elérésére és 2.) a felismerés, hogy ezt sosem fogom elérni. Mindez csak akkor, amikor kész vagyok kirobbanni ebből a nyomásból, amit a vágyam és a kielégítés lehetőségének erőtlensége okoz, ahogy a Fény válaszol a fájdalomra, és befolyásol engem.

Várni a Fény eljövetelére önmagában értelmetlen. Ez csak az adakozásra irányuló vágyamra adott válaszként érkezik meg és öltözik rám, és ez elegendő erővel rendelkezik a magasabb fokozatra emelésemhez.

KN

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

63 queries in 0,668 seconds.