Egy megvalósítható küldetés
A Húsvét ünnepe, egy különleges időszak. Mintha a kimerültség, egy finom ködbe burkolna be minket, és kibillentene a szokásos állapotunkból. Ez egy különleges időszak az egész világ számára, amikor a Körülölelő Fény elvégzi a feladatát, a lombok és a gyökerek spirituális törvényével összhangban.
Egyébként pedig belépünk azokba az ünnepekbe, amelyek közvetlenül ránk vonatkoznak. Nem kerülhetünk közelebb a spirituális gyökerekhez, és nem lehet élettel telibb valami, mint a Húsvét. Ebben minden benne van, amit akarunk. Az egoizmusból való kijövetel után ismétlődő módon emlékeztetjük magunkat, az Egyiptomból való kijövetelre, és ezt korrigáljuk újra és újra a teljes, hátralévő utunkon, egészen a végső korrekcióig. Végül is teljes mértékben ki kell vonnunk magunkat Egyiptomból, olyan módon, hogy az ellenkező irányába fordítjuk önmagunkat, az adakozásba.
Ebben az időszakban, egy ugrást tudunk tenni, és ez a dolgunk a jelen pillanatban. Lényegtelen, hogy kicsinyek vagyunk, és nem értünk még mindent. Ha valamiben hiányt érzünk, az is teljesen rendben van, ez mindig ezen a módon fog megjelenni. A sötétség érzése, a megakadás, zavaros érzékelés és elme, ezek mind szükségszerűek. Zavartnak kell lennünk – ez adódik a hiányból. Mindannyian zavarodottnak, lebutítottnak, gyengének és ehhez hasonló módon érezzük magunkat, mindannyian csak egyszerűen tovább akarunk „aludni.” Ez a legjobb, legoptimálisabb állapot a számunkra.
Azonban ezzel egy időben, egy szigorúan ellenőrzött és pontos erőfeszítést kell tennünk, az egységünk irányába. Ha valaki elalszik, aludjon, de helyes szándékkal. Még ezen a cselekedeten keresztül is a szívbeli pontokhoz kell kapcsolódnia, és akkor, ha alvásba is sodródna, közben fenntartja a belső kapcsolatot másokkal. Az egységnek muszáj ezen is „keresztülverekednie magát.” Kerüljön az egység belülre, az álmosság ellenére, és akkor a személy majd megkapja a felébresztést a többiektől.
Mindannyiunknak hiánya van a kölcsönös befogadásból. Ha kapcsolódok mindenki máshoz, és ők hozzám, akkor megkapom akár több százezer ember erejét. Ez az eredménye a kölcsönös garanciának. Ha nem alkalmazom, akkor nem fogom elérni. Nekünk az egység megvalósításra kell irányoznunk magunkat.
Ma, az egész világon együtt ülünk, az ünnepi asztal körül, és nem arra összpontosítunk, hogy mit eszünk és iszunk, nem a Húsvéti vacsorára, magára. Ez ugyanis csupán tradíció, azonban ami valóban fontos, hogy mindeközben felülemelkedjünk a saját egoizmusunkon, a szeretet és az egység irányába.
Ez az, amit az Egyiptomból való kivonulásnak nevezünk, és amit az jelent. A többi, csak interpretáció. Az egész ünnep jellege nem más, mint jelkép, az egyesített erőfeszítés szimbóluma. Ha odapréselem magamat a többiekhez, miközben ezt teszem, keresztülmegyek a teljes Húsvét ünnepén, amely feltárul a számomra.
Ezért szükségünk van, egy erőteljes ébresztésre most. Akkor valóban képesek vagyunk kitörni. Végül is tanúi vagyunk annak, ahogy a Felső Erő előre tol bennünket, folyamatosan irányít és gondoz bennünket. Most azonban a nyomást mi magunk kérjük, és nem látok semmilyen ellenállást és nehézséget ennek az útjában, amely belőlem indulna ki. Egy kis, elmosódott érzékelés a fáraó – valóban csak ennyi lenne?
Ne várjuk azt, hogy ez egyszerű lesz bármely ponton. Mi mindig a vágyak és a gondolataink ellenében haladunk. Az alvás, zuhanásban tartja az embert, csak a hirtelen akciók zavarják ezt meg, és a zavarodottság ezért mindig megmarad. Ilyen az út.
KN
