Egyiptom határának átlépése
Kérdés
Mit tehetek, ha van egy hatalmas vágyam, a barátokkal való egységre, lényegtelen, hogy ez mennyire nehéz, megpróbálom megtenni, azonban képtelen vagyok ebben lenni tovább, mint öt perc, és utána elkezdek elsodródni mindenféle, lényegtelen gondolatok miatt.
Válasz
Gondolatról gondolatra kell átverekednie magát mindenkinek, újra és újra. Mit tehetünk, ha a mi munkánk csak kis lépésekkel haladhat, mint a kisgyermekek esetében, akik minden nap, csak egy kicsit növekednek. Azonban a gyerek egész nap tevékenykedik annak érdekében, hogy előre haladjon. Folyamatosan teszteli magát és a környezetét: mennyire tud beilleszkedni abba,és felhasználni a környezetét, hogy a legnagyobb előnye származzon abból a környezetének.
Azonban mi nem ugyanezt tesszük. Nem vizsgáljuk meg minden pillanatban, hogy a környezetünket a legjobb módon használjuk, vagy sem, és hogy mi a legjobb módja a kapcsolatnak. Nem akarunk egyesülni és tesztelni magunkat: Adakozunk a környezetünk felé? Valóban ezt tesszük minden pillanatban, mint a gyerekek? Ebben rejlik minden problémánk, ez az oka, ami miatt a fejlődésünk annyira lelassul.
Semmi nem állít meg bennünket. Megkaptuk az összes eszközt, minden le van írva, el van magyarázva, és amit tennünk kell, az semmi más, csak fejest ugrani az egészbe, és csinálni! Akkor mindenki, legyen az a föld legtávolabbi sarkában, ugyanezt fogja érezni, hogy nem tud mást tenni.
Csak a közös belső erőfeszítései az egész világcsoportnak ébreszthet fel minden szívet. Senki másnak nincs semmilyen esélye az úton maradni, azonnal felébredni, és előre mozdulni. Ez az, amit kölcsönös garanciának tekintünk, ahol mindenki garantálja mindenkinek, hogy a lehető leggyorsabban gyorsan felébredhet, és elérheti a megfelelő állapotokat.
Egyiptom nem szükségszerű, ha együtt megyünk át rajta. A Teremtő úgy gondoskodik mindenről, hogy tartani tudjuk magunkat ebben a zavarodottságban, amelyet úgy nevezünk, mint a „szeretet fájdalma” amikor arról álmodozok, hogy találkozok valakivel, akit szeretek, és sóvárgok utána, és a várva várt találkozónkra is.
Azonban természetes módon szenvedek, mivel még nem jutottam el a találkozáshoz, az újra egyesüléshez, de már a várakozásban élek, a jövő megvilágításában.
KN
