Dr. Michael Laitman

Az elhíresült gomb

Végül egyetlen cselekedet van, amely tőlünk függ, és amelynek a segítségével ki tudjuk fejezni a vágyunkat. Minden más cselekedet alkalmatlan erre.   

Tegyük fel, hogy egy lángoló vágyam van valaminek a megváltoztatására, ami jobb életet hoz számomra. Több ezer kapcsoló van egy falon előttem. Nyomva kell tartanom egy gombot, reménykedve, hogy látok valamilyen változást, megpróbálom megérteni, hogy vajon ha átkapcsoltam valamit vagy sem, miközben elvesztem a sorrend követését, és a már megnyomott gombok helyzetét…

Tehát ez az életünk, elveszünk a sok gomb között, és alig marad időnk valamelyiknek a megnyomására. „Nyugi”, ez a kabbalisták tanácsa. „Ezen a módon senki nem lesz sikeres. Csak egy gomb van, amelynek a lenyomása, jó érzéssel jár. Ha bármely mást nyom meg valaki, akkor rosszul fogja érezni magát.”

Akkor ezek miért vannak ott? Szükségesek, mert miközben szükségtelen kísérleteket teszünk, kiokosodunk és megtaláljuk a helyes gombot. Ezt az utat nevezzük, a „szenvedés útjának.”  

Azonban van egy másik út, „a Tóra útja,” ahol az ember megkapja a utasításokat: „Ne érints meg egyetlen másik gombot sem a falon, mert akkor a dolgok rosszra fordulnak. Végül is, az ember azt gondolja, hogy ezek működnek és megfelelő eredményt hoznak. Az idő előre haladtával aztán a személy egyre jobban a reményét veszti, a törekvései nem a Teremtőre irányulnak, vagyis nem az egyetlen működő erőre a valóságban. Más szavakkal, bálványokat imád. Emellett, az elvárásai miatt, növekvő mértékben lemarad a korrekció felé haladásban. Ennek eredményeképpen, minden helytelen gombnyomást, és az azt követő megállást, egy negatív következmény követ.

MI akkor a megoldás? Meg kell találnunk a helyes gombot, olyan gyorsan, ahogy csak lehet. Baal HaSulam írja „A szabadság” cikkében, hogyan lehet ezt megtenni. Ha állandóan visszatérünk ugyanahhoz a gombhoz, és egyre nagyobb és nagyobb erővel nyomjuk meg, elérkezünk a bőség forrásához, amely korrigál és kitölt bennünket, minden jóval, ami benne foglaltatik.

Ez az egyetlen gomb, ami az egész rendszert bekapcsolja, miközben az összes többi nem kapcsolódik sehova. Ezt megnyomva, csak megzavarjuk magunkat, ahelyett, hogy az egyetlen elérhető mechanizmussal foglalkoznánk. A cselekvőképtelenség természetes módon hoz bajt az emberre. A valóság fogaskerekei, folytatják a forgást, és ha nem pozitív módon kapcsolódunk hozzá, a rendszer automatikusan átvált minket a negatív oldalra.

Ezért szükséges, hogy megtaláljuk a helyes gombot, egymás között, és megtanuljuk csak ezt megnyomni, hiba nélkül. Ez az alapja a munkánknak. Ki az aki nem szerencsés? Hiszen mindössze ennyi a szerencse titka.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,141 seconds.