“A Teremtő munkásának” hozzáértési tesztje
Kérdés
Ha az ima sokkal inkább, egy kérés felemelése a korrekcióra, mint a szenvedés megszüntetésére, miért van írva, hogy a személynek imádkoznia kell a későbbi dolgokért?
Válasz
Írva van, hogy a személynek imádkoznia kell a szenvedés csökkentésért, mivel a hely ahol érzem azt, az egoisztikus vágyaim hibái, melyek feltárulnak a számomra. Ezek azok, amelyekért imádkozom, azaz felfedezhetem, mi a rossz bennem, hogyan korrigálhatom ezt a területet annak érdekében, hogy adakozóvá váljék.
Ha mi egy átlagemberről beszélünk, az azért imádkozik, hogy valami jót érezhessen, hogy kapjon egy nyitott csapot, amelyen át bőség ömlik a kezeibe Fentről. A fájdalma materiális, azaz a kapni akaráson belül van. Ehhez keres kielégülést. Ezért az imája testi és naiv.
Nem látja a fájdalmát eszköznek, a Teremtőhöz való megérkezésre. Csak egyszerűen meg akar nyugodni, leigázni és kitölteni a belső ürességet. Ez az, ahogy a legtöbb ember általában imádkozik, legyen az világi vagy vallásos csoport. Mindenki jóérzésekre törekszik, és ez ösztönzi őket imádkozásra. Minden könyörgésük ez: „Adj nekem, adj nekem, adj nekem” mivel az egójuk szenved és meg kell nyugtatniuk.
Az igazi ima, amikor azt mondom: „Nincs senki Rajta kívül.” Ő teremtette az egoista vágyat bennem, a gonosz hajlamot, és meg kell értenem, az mi. Ha az élvezetre irányuló vágyam megsérül, akkor imádkoznom kell, a helyre állításáért. Végül is a Teremtő teremtette ezt a vágyat. Ő a felelős a fájdalomért, amit érzek, és senkim más. Én érzem a fájdalmat mindazon helyeken, ahol nem váltam teljessé a teremtővel való egységben, de azzá kell válnom.
Mondjuk, első osztályos vagyok. Házi feladatot kapok otthonra, te nem csináltam meg. Nem készültem fel a vizsgára, és megbukok. Viselnem kell a következményeit. Szenvedek, de ez a szenvedés megfelel a koromnak és az első osztályos fokozatomnak.
Ugyanezen a módon, mindenki érez fájdalmat azokon a területeken, ahol nem ment át a vizsgán, nem korrigálta ki magát, nem tartott lépést a teremtő tananyagával a cél felé, a korrekció állapota felé. Ezért köszönetet kell mondania a Teremtőnek, a Felső Fénynek, aki megérinti benne a fájdalomnak ezt az érzetét. Ez egy megnyilvánulása a betegségnek, amelyet azért kapott az ember, hogy elmenjen kezelésre és rendbe jöjjön.
Ezért ne keressünk módokat arra, hogy a Teremtő enyhítsen a fájdalmon, sokkal inkább azt keressük, hogy mi a gyógymód rá. Tény, ha csak egyszerűen megszüntetjük a fájdalmat, másnap egy lényegesen, erőteljesebb fájdalommal ébredünk. Ma bevesz valaki egy fájdalom csillapítót, megállítja a fájdalom érzését, és boldog, hogy látszólag rendbe jött. Valójában becsapja magát. Holnap ugyanis még rosszabb lesz!
Más szavakkal, vannak, akik minden fájdalmat és napi problémát bármilyen gyógyszerrel, fájdalomcsillapítóval, kábítószerekkel kezelnek, csak hogy megszüntessék a fájdalmat. Ők azért imádkoznak, hogy a szenvedés lerövidüljön, és ez által nyerjenek el valamit. Mások azért imádkoznak, hogy legyen szenvedés, ha az rámutat bennük arra a területre, ahol korrekcióra van szükségük, annak érdekében, hogy fokozatosan elérjék a Teremtőt. Ezért hajlandóak elfogadni a fájdalmat, és köszönetet mondanak a Teremtőnek, mind a jóért, mind a rosszért. Végül is mindennek megtapasztalása ébreszt fel bennünket, és vezet végig az úton.
Ez két nagyon különböző módszer. Vannak, akik sírnak, „Ments meg és adj nekem békét!” Ez a mise útja, az istentiszteleté. Azonban azok, akik azt mondják: Nem, mi ezt a fájdalmat, a leghatékonyabb módon használjuk fel” ők a teremtő munkásai. Végül is mi akarjuk elvégezni az ő munkáját, mivel az ő partnerei akarunk lenni. Ha Ő fel akar ébreszteni minket, akkor mi fel akarunk ébredni.
KN
