Dr. Michael Laitman

A világ korrekciója, első rész

A probléma meghatározása: A világ megállíthatatlan zuhanása a válságba, és a természeti erőforrások fenyegető hiánya (olaj, víz, stb.) szükségszerűen változtatják át a globális gazdaságot, az ésszerű felhasználás gazdaságába.  

Néhány ember, köztük üzletemberek, közgazdászok, és mások, egyetértenek ezzel a következtetéssel. Azonban senki nem tudja elképzelni az emberi létezést verseny nélkül, azaz, a „mindenkinek a szükséglete szerint” elv alapján. Még ennél is nehezebb, egy békés, ellenőrzött váltást elképzelni, a behatárolt termelésre, és fogyasztásra.

A jövő úgy tűnik most, hogy az ésszerűbb fogyasztás társadalmát, a világháború túlélői fogják megalkotni. Van békés átmenet is az ésszerű fogyasztásra való áttérésben?

A megoldás a békés átmenetre, egy ésszerű fogyasztásra való átállásban: Egy kritikus tömegű csoportot kell, intelligens emberekből megalkotni, akik megértik, hogy a jelenlegi rendszer tovább nem működtethető. A válság oka (és szerepe), hogy radikálisan megnövelje azoknak az embereknek a számát, akik készek a valódi probléma bölcs és érzékeny értékelésére.

A legfontosabb feladat ebben az időszakban maximalizálni azoknak a számát, akik tudatosak a probléma felismerésében, a jelenlegi mechanizmus elmagyarázásában, amely működik a világban, és hogy a hozzáállásuk a világhoz objektív, és konstruktív, és helyes értékrendszeren alapul. Ez a periódus akkor zárul le, ha azoknak az embereknek a száma, akik  helyesen fogják fel az emberiség problémáját, elegendően nagy lesz ahhoz, jelentős befolysát gyakoroljon a társdalomra. 

Az ésszerű fogyasztás társadalmának modellje, biztosítja a normális fejlődést. Ez a modell tartalmaz gazdasági és spirituális részeket. A spirituális fejlődés és beteljesedés kell, hogy kompenzálja a gazdasági növekedésre irányuló emberi szükségleteken túl, mindazon tekintetben, amire szükség van.

A modell implementációja, megvalósítása:

  1. Az oktatási hálózat megteremtése és fejlesztése. Az élet oktatása, a kifejlesztett, ésszerű fogyasztásra épülő társadalmi modellnek megfelelően.  .
  2. Aktuális megvalósítás

Sürgős feladat:
Ma, a négy fázis közül, az elsőnek a közepén vagyunk:

  • Egy hálózati rendszer kifejlesztése, amely elmagyarázná a felnőtt lakosságnak, az emberiség kritikus állapotát, és az egyetlen fenntartható modelljét a jövő társadalmának. Definiálni kell, a gyermekek integrált oktatási rendszerének alapelveit, amely megadja a számukra, a szükséges túlélési ismereteket, az új, integrált kapcsolatokra épülő természeti feltételeken belül.
  • A gazdasági modell fejlesztése.
  • A spirituális, lelki modell fejlesztése.  
  • Az első pontban meghatározott hálózati rendszeren keresztül, a gazdasági és spirituális modell promótálása.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,136 seconds.