Dr. Michael Laitman

Fogaskeréknek lenni nem azonos a „megvetendőnek” lenni fogalmával

Kérdés

Az anyagi világban nincs hatalmunk a vágyaink felet. Az adakozásban, a vágyak sokkal hatalmasabbak, tehát hogyan leszünk képesek uralni őket?

Válasz

Az adakozásban én egy társnak látszom. Az ezzel való összekapcsolódás által, én vagyok, aki meghatározza a fokozatot, az erőt, és a vágy formáját, amellyel kialakítom a lélek edényét. Én vagyok, aki az összes döntést meghozza.

Második gondolatként egy újabb kérdés merül fel, hogy ki az az „én”?  Végül is vannak bizonyos hajlamok és tulajdonságok, amelyek meghatározzák, ki vagyok. Igaz, bizonyos paraméterek nem tőlem függenek, mivel a végén én csak egy fogaskerék vagyok, egy összekapcsolt rendszerben, és kizárólag ennek a lehetőségein belül működök. Ezzel nem lehet vitatkozni, de még ebben az esetben is a személy az, aki eldönti, hogyan épít ki kapcsolatot a többiekkel, hogyan cselekszik a közös mechanizmusban, és hogyan alakítja azt a saját látásmódján belül. 

Így, a másokkal való összekapcsolódással, az ember átveszi a teljes gép erejét. Ha a személy megáll, az egész rendszer megáll. Szeretné valaki lekapcsolni a motort? Akkor rajta! Tehát kiderül, hogy amikor a személy megmozdul, a teljes valóságot érzi, és felismeri, melyik rész, és milyen oldalával kapcsolódik össze.

A tény ellenére, hogy az ember csak egy kicsiny fogaskerék, a hatalmas gépezet függ tőle, és megszerzi rajta keresztül a kollektív vágyat, a teljes rendszerét, amely belül rejlik. A személy csupán egy továbbító fogaskerék, azonos identitásúvá válik a Teremtőhöz, mivel a teljes rendszer rajta múlik.  

Az összekapcsolt rendszer egy olyan figyelemreméltó tulajdonsággal rendelkezik, amit fel sem foghatunk, minden része olyan fontos, mint amennyire fontos a teljes rendszer. Ez azokra is vonatkozik, akikben még nem ébredt fel a szívben lévő pont. Az ilyen ember talán csak az utolsó pillanatban foglalja el a helyét, és zár el egy kicsiny lukat a közös hajóban, de nélküle a rendszer egyszerűen nem működik helyesen. A végén ők is elnyerik a kollektív jutalmat.

Akkor miért érkeznek ők meg, csak az utolsó pillanatban? Azért, mert ők voltak a legsérültebbek. Csak miután mindenki más átment a reformáción, érkeznek meg ők is, hogy kivegyék a részüket a kollektívból.

Talán van egy olyan tendenciánk, hogy lenézzük, „az utca emberét.” Még is, ők lesznek azok, akik a legnagyszerűbb munkát elvégzik. Baal HaSulam elmagyarázza ezt nekünk, a Zohár bevezetőjében, hogy az ősapáink, hatalmas munkát elvégeztek, azonban mi vagyunk azok, a legalsó részei az integrált rendszernek, akik átviszik a Fényt az ő általuk feltárt edényekbe.   

KN

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

63 queries in 0,709 seconds.