Dr. Michael Laitman

Kitekintés egy robogó vonat ablakából

A globális válság azért van, mert az emberiség „megakadt,” vagy „beszorult” a természetben és nem tudja, mit tegyen. A természet a durva oldalát mutatja felénk, különböző területeken csapásokat mér ránk, és sokaknak nincs válasza erre.

Másrészről a saját természetünkön belül fejlődünk, és ezzel ezt a teljes mértékben törvényszerű eredményt értük el. Ha lenne egy esélyünk néhány évszázaddal visszaforgatni az idő kerekét, és újrakezdeni mindent, akkor is ugyanezt az ösvényt választanánk.

Mindennek az oka, a természetünkben rejlik, a növekvő, egoisztikus vágyban, annak minden következményével. Tudományos és technológiai fejlődés, ipar, kultúra, oktatás, emberi társadalom, mindez az egoizmus természetes eredménye, és semmi nem tehető meg igazán ezeken belül.

Idáig azon a módon fejlődtünk, amit a természetünk előírt a számunkra. Tehát hogyan tudjuk ezt most befolyásolni, és korrigálni bármilyen módon, megváltoztatva az irányultságot? Történt bármilyen hasonló valaha a történelemben? Soha. A legjobb forgatókönyv, hogy legalább felismerjük a fejlődésünk eredményét – legyen az akár jó, akár rossz, függően a megfigyelő látásmódjától. Eközben a vonat egyre tovább megy, és talán tényleg nincs más kivezető út?

A válság megjelenésének kutatása hasznos lehet, de mit ad ez a számunkra? Kinézünk a vonat ablakán és nézzük a képet, amely elsuhan előttünk, először különböző, csillogó színeket látunk, tiszta eget, és nap fénnyel telített, zöld mezőket. Majd a színek elkezdenek kifakulni, a fű egyre gyakrabban sárra cserélődik, egyre többször pillantunk meg szeméthalmokat, piszkot és csatorna ürüléket, és a nap letűnik a szmogban és a füstben.

Van egy csomó bizonytalanság, de a kabbala tudománya még csak nem is beszél erről az útról, és hogy ez hová vezet minket. Csak a probléma gyökerével foglalkozik: Lefelé robogunk az egónk vonatával, amely folyamatosan növekszik.  

A fejlődés szükséges, azonban át fogjuk irányítani egy másik vénába? Vessük végre el az egoisztikus utat, amelyen képtelenek vagyunk megegyezni bármiben, és annyi problémát okozunk magunknak és a természetnek is. Végül is mindenki csak magára gondol, és ezért elkerülhetetlenül lerombolja az életünket és a környezetünket.  

Mi lenne, ha e helyett egyesülnénk a szeretetben? Jobban törődnénk akkor a természettel és a környezetünkkel? Továbbra is kizsákmányolnánk a Föld korlátozott erőforrásait?  Elégetnénk ezt az elképzelhetetlen mennyiségű kőolajat? Kidobnánk annyi élelmet, amikor több millió ember éhezik? Életet adnánk egy gyermeknek itt, és tíznek egy másik helyen? Képesek lennénk az egyensúly elérésére?  

Vagy nem figyelnénk a köztünk lévő egyensúlyra? Talán az emberek más hozzáállása egymáshoz, és a világhoz, mint egészhez, korrigálná ezt a világot? Akkor a vonat maga, megváltozna, és másféleképpen robogna? Korrigálva a hozzáállásunkat talán biztosíthatjuk a természeti erőforrások bőségét, a magasabb terméshozamokat, hogy ezek több mint elegendőek legyenek mindenki számára?

Baal HaSulam írta a következőt „A Nemzet” című cikkében:  A bolygónk bőségesen elegendő, mindannyiunk ellátására. Miért van akkor szükségünk ezekre a tragikus háborúkra a túlélésért, amelyek bonyolítják az életünket, egyik generációról, a másikra?   Ha végre elérnénk az egységet, a másik iránti együttérzést, a szeretetet, akkor mindenkinek meglenne mindene. Azaz mivel akkor a Felső Fény kitöltené az összes szükségletünket, a természetünk magától változna meg a bensőnkben.

ford: KN

KA

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

62 queries in 0,517 seconds.