Az élvezet íze
Mindössze arra van szükségünk, hogy kifejlesszük a vágyat. Emlékszem, amikor még tulajdonomban volt a fogászati klinika, az egyik takaritó jemeni ételt hozott mindig magával. Először közelébe sem voltam képes menni, mivel képtelen voltam megérteni mi is volt az a kaja. Ennyire más volt ahhoz képest amit én addig megszoktam, vagy ízleltem. De idővel elkezdtem hozzászokni ehhez az ételhez, és elkezdtem az ízeket élvezni, és lassanként kifejlesztettem egy étvágyat irányában.
Ugyanígy van ahogy a kisgyerek fejlődik világunkban, hiszen minden ízlés nélkül születik meg. Később, a társadalom szokásainak, és hajlamainak megfelelően elkezd hozzászokni az ételhez, és elkezd egy étvágyat kifejleszteni irányában. Ízlés nélkül, anélkül a vágy nélkül hogy pontosan egy bizonyos fajta ételt együnk, nem lennénk képesek azt élvezni. Természetesen lehetséges az evés, hogy ne haljunk éhen, de ez nem hasonlítható élvezethez. Mi megkaphatjuk ennek a világnak az élvezeteit, mint abszolút szükségletet, de ezen felül minden további csak akkor fogyasztható, amennyiben élvezzük mindazt – és ennek az élvezetnek az adakozásból kell származnia.
Kérdés:
Báál HaSzulam azt írja, hogy mindez egy pszichológiai váltást követel. Mit jelent ez?
Válaszom:
Mi nem értjük azt, hogyan lehetséges élvezni azt, hogy szeretünk és beteljesítünk valakit akit szeretünk. “Valaki akit szeretünk” az nem saját gyermekem, aki iránti gondoskodásom természetes módon ad nekem élvezetet. Ehelyett valaki olyan személyről beszélünk, aki idegen, aki kívülálló, távoli, ellentétes, vagy akár gyűlöletes számomra. Mindez olyan mint egy idegen ország étele, mely engem émelyít. Szóval én szándékosan elkezdek egy ízlést kifejleszteni irányában, keresve a lehetőséget hogyan kerüljek közelebb hozzá, hogy megérthessem őt. Fokozatosan az ennek megfelelő vágyak felébrednek bennem, és akkor én hirtelen elkezdem szeretni azt a személyt.
Akkor egy kérdés ébred fel: Amennyiben én most már szeretem őt, akkor adakozásom nem válik önzővé? Végül is most már élvezem az adakozást irányában?
Mindez igaz, de a szeretetem nem szünteti meg a gyűlöletet amit korábban éreztem. Az a gyűlölet mindvégig megmarad, sőt még növekszik is, ahogy az megtörtént Rabbi Shimon tanítványaival, akik a Zohár könyvében leírták, hogy először gyűlölték egymást, de utána elérték a szeretetet. Mi állandóan a két vonalon keresztül haladunk, a szeretetet a gyűlölet fölé emelve, ahogy az írva van, “A szeretet lefedi sz összes bűnöket”.
Pontosan a gyűlölet és szeretet együttesen hozza létre az ízt, a finomságot, az élvezet erejét. Azok olyanok mint a két gyeplő. Amennyiben mi lenullázzuk a gyűlöletet, akkor csak az apró materiális élvezet marad meg, a teljes élvezet hatalmas mértékéből, de amennyiben mi a gyűlölet fölé emelkedünk, azt lefedve a szeretet szűrőjével időről időre ahogy a gyűlölet növekszik, akkor egy hatalmas edényhez jutunk, hatalmas élvezettel benne.
