Dr. Michael Laitman

A Sokk-Abszorbáló /ütésgátló/ a természeti csapások ellen

Dr. Michael Laitman

Talán az egész krízis aból ered, hogy a világban egoistán kapcsolódunk a nemzeti és országok közti gyűlöletben s ez összeütközik az integrális természettel. Tehát ha közé állunk e kettőnek, mint valami ütésgátló sokk-abszorbálók, párnák, akkor csökkentjük a válságot.

S akkor a két egymásnak rohanó fél az ütést felvállaló tompító zónába ütközik s kisebb lesz a csapás.

Ezért van, hogy ilyen fontos a helyünk és a pont a természet pozitív és negatív erői közt vagyunk. Középen léve, magunkhoz kell kötni az emberiség egész negatív erőkötegét, bele a bennünk megteremtődő pozitív adó-erőhöz, szolgálathoz.A világ-csoport (a gyógyulni vágyók) így egyfajta ütésgátló sokk-abszorbátor lesz, egy összekötő erő.

Manapság megint hallunk olyanokat, akik azonnali “világvégét” prédikálnak,  de nekünk a magunk dolgát kell teljesíteni. Vagyis az egész teremtő erővel, a természettel kell eggyé válni, a köztünk lévő egység által. És be is kell lépni a világba az elfogadás bölcsességét hirdetve mindenkinek. E két rész összekötése a feladat.

A csoport van középen, az emberiség többi része (a hiányokkal) a baloldalunkon, a kiegyensúlyozott természet a jobboldalon.

Tehát a mi egységes társulásunk köt majd a természethez a teremtő erő rendszeréhez. Közben a bölcsességet hirdetjük a világnak.

A Shock Absorber Against The Blows of Nature

Ez a mi elrendelésünk, enélkül nem jut felépüléshez, gyógyuláshoz, javításhoz (tikkun) a világ. A természet tökélye nem tud a mi “ellentétes világunkba” a  sérült, megtört lelkű emberiséghez eljutni, ehhez nekünk közéjük kell állni, mint egy ütésgátlóként.

Azt a részt, amivel egyesülünka  csoporton belül (közös vágy a gyógyulásra) nevezhetjük az Értelem Fej-Suzemének (GE:Galgalta-Enájim de Bina) a felső három (GAR) szféra ez. Ami az emberekhez köt, azt Hátsó Fertálynak (AHAP)-nak nevezzük az értelem (Bina) szinten, ez az Alsó Hét (ZAT)  de Bina. Így kerül minden egyetlen rendszerbe, felélesztve az egészet.

A természet egyensúlyos része a Keter-Korona meg a Hochma-Bölcsesség. Mi vagyunk középen a közép-harmadán a hatrészes Tifferet-feldíszítésnek. Az AHAPNecah /Kitartás/Hod,/Hódolat/ Jeszod/Alap/, s a Malkhut/Birtoklás/ alattunk van elképzelve.

Csak a Tiferetben (bennünk) van szabad választási lehetőség. Így kapcsolódika  teremtés összes része a tíz Szfirához.

Tehát minden tőlünk függ. Nem fontos várni, amíg a világ felébred és megérti. Csupa odaadó szeretetből segíteni kell persze ezt a felébredést, ahol csak lehet. A médiában is aktívnak kell lennünk, de a mélyebb belső megértés erről a belső rendszerről és a lelkek társulásáról is fontos: a dolog nem a politikai vezetők ügye, hanem csak tőlünk függ, azokon, akikben megvan a közös vágy a lelki gyógyulásra.

[43678]

From the 1st lesson at the Rome Convention on 5/21/11

 

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,121 seconds.