Hogyan lehetünk egyformák, ha annyira különbözőek vagyunk egymástól?
Az emberiség a szociális rendszer hatalmas problémáival szembesül. A helyesen kialakított közösség, az egyenlőség közössége, társadalma. Azonban nehézség rejlik abban a tényben, hogy a természet mindannyiunkat különbözőnek teremtett. Ezért értelmetlen mindannyiunkat azonos feltétel rendszerbe szorítani, egy nyolcórás periódusba a napokon belül, ugyanolyan fizetést adni mindenkinek, és így tovább. A mi természetünk adta különbségeink okozzák a helyzetet, amikor egy ember túl sok, egy másik pedig túl kevés az adott helyzethez. Ha lusta vagyok, nehéz lesz a számomra nyolc órát dolgozni, de ha egy energetikus végrehajtó típus vagyok, akkor ez egyáltalán nem probléma.
Hol kell tehát az egyenlőséget megmérnünk? Hogyan építhetünk egy társadalmat ami, az egyenlőségen alapul? Az emberek régóta meg akarják ezt tenni, és ha adódik egy alkalom erre, akkor egy megfelelő, szilárd struktúrát hozunk létre. DE láthatólag ez nem sikerül. A természet nem engedi, hogy egyenlők legyünk.
Miért különbözünk akkor annyira egymástól az első perctől, miért vagyunk annyira szemben állóak egymással, és miért vagyunk képtelenek ebből kikászálódni? Mindannyiunknak megvan a maga íz világa, erősségei, szabályrendszere, kapacitása, született jellemzői, élet megközelítése, és ezért képtelenek vagyunk egymást valóban megérteni.
Valóban, nem vagyunk képesek létrehozni az azonosságot, egyenlőséget. Láthatólag egy egyenlőségen alapuló társadalom a válasz a háborúkra, és a problémákra, amely megmenthetne bennünket, de ez nem az, amit a természet eltervezett. Az ő terve elvisz bennünket annak a felismeréséhez, hogy nem fogunk sehol egyenlőséget találni semmiben. Soha nem lesz esélyünk valamit egyenlően elosztani mindenki között. Ha ma ezt sikerült is megtenni, holnap háború lesz az ára ennek.
Az egyenlő elosztás elvét Oroszországban és az Izraeli Kibbutzim (kommunákban) kísérelték meg megvalósítani, de mindez elbukott. A természet a teljes egoista erőt fel akarja használni a mi esetünkben, hogy reformáljuk magunkat, a természetnek lényegének megfelelően: azaz teljes adakozássá. Akkor nem törődöm azzal, hogy ki, mit kap, és mennyit. Csak azzal törődöm, hogy a legtöbb, amit én kapok, egy százalék legyen mindössze. Ez nem jelent „egyenlő és igazságos az elosztás, hanem egy ellenőrzés nélküli elosztásról beszélünk.
Ebben az esetben, mindenki a saját fejlődésének megfelelően kap, amennyire éppen szüksége van. Ennek eredményeképpen, a személy arra a szintre emelkedik, ahol csak annyit szerez meg, amennyi a létezéséhez szükséges, miközben a maradékkal a többieket szolgálja, anélkül, hogy méricskélne kinek, mennyit ad.
Ezért nem értik az emberek, amikor elmagyarázzuk nekik, amit a kabbala mond az emberiség jövőjéről. Túlságosan fanatikusnak tűnik a számukra, túl utópisztikusnak. Mégis, máskülönben az emberiség nem maradhat fenn, mert minden más elosztási rendszer igazságtalan. Nem tudom megmérni az egyéni erőfeszítéseket, hogy kiértékelhessem, kinek, mennyit kell kapnia ezért. A természet soha nem engedi az embernek, hogy ilyen módon egyenlítse ki a pozitív és negatív erőket.
Ezért amikor elkezdjük alkalmazni ezt az elképzelést, terjesztenünk kell a kabbala bölcsességét, egy teljesen más rendszer felhasználásával. Most egyesítenünk kell a csoportokat, amelyek olyan emberekből állnak, akiknek megvan a vágyuk és a szükségük erre, akik megértették már, hogy nincs más kiút, mivel ez az, amire a Természet hív bennünket. Ezeknek az embereknek két erő van a birtokukban, a saját, személyes egoizmusuk, és a Teremtő ereje, a szikra, amely nyomja őket a pozitív fejlődés irányába. Amikor ez a két erő találkozik valakiben, elkezdi meghallani és végrehajtani azt, amit a kabbala bölcsessége mond.
A folyamat fokozatos, és megfelel az adott személy egyéni fejlődésének. Átmegyünk kövületi, növényi, állati, és emberi fokozatokon, és ahogy fejlődünk a két erő egyre növekvő intenzitással ütközik bennünk, miközben létrehozunk egy ellenállást közöttük. A két erő közé helyezve, a szívünket és az elménket, megtartjuk azokat ellentétükben: egyfelől a szelíd egoisztikus erőt, másfelől az adakozás erejét. Alkalmazva ezt a két erőt, a környezetben, való munkában, úgy fogjuk magunkat érezni, mint egy ellenállás az áramkörben, az integrált rendszerben, annak fejlődési részeként.
KN
