Dr. Michael Laitman

Előrehaladás a halál félelméből.

Kérdés:

Azok az emberek akiknek nincs a szivben levő pontjuk, tudnak csatlakozni a egységhez?

Válasz:

Igen, létezik elég komoly anyag, akiknek beléjuk van irva az egységhez levő szükségesség. Vannak gondolkozó emberek, akik megértik, hogy az egoizmus tönkreteszi  az emberiséget, és az emberiség egoista módja tönkreteszi a földet, ezért mi át kell menjünk az egoizmuból az egységre, felemelkedjünk az altruizmushoz. Csak akkor tanulunk meg élni békében közöttünk, és vigyázzni a földre, az egyetlen házunkra. Mivel nincsen nekünk más “lakás” – unk. Sokan a világban már világosan irnak erről.

A baj az, hogy hogyan valósithatjuk meg ezt az átmenést. Érthető, hogy az emberiség a háború és a fekete jövő előtt áll, olyan helyre, amelyre az önzőség tudja nyomni. A megoldás érthető, megforduljunk lenni ” jó gyerekek”, “összekapcsolodjunk”. Korlátozzak a fogyasztást, tanuljanak helyesen elosztani a forrásokat (resources). Hogyan lehet átmenni az A pontrol a B pontra? Mert az emberiség természete, hogy élvezetet kapjon. Hogyan lehet megváltoztatni a természetét jóra, hogyan lehet kiegyenliteni a formáját az adakozással?

Az első dolog, amely beszél a természetes érzésről, mint az anya szeretete. De az emberben nincs ilyen hasonló érzés, ő felébred csak a nyomoruság pillanatában és a választás hianyából.  Akkor, fel kell vilagositani az embereknek a súlyos állapotot és bemutatni nekijek  a világos feltételt: csak a kölcsönös részvétel es az egység védheti meg a haláltól. Mivel nincs  más kiútjuk, ezt fogják választani.

De, hogy megvalositsák ezt az átmenetet, csak akkor lehetséges, ha minden pillanatban, minden részben, minden magban, minden  kenyér morzsában, minden vizcseppben érzi a személy: “ha én nem osztozom másokkal akkor én meghalok”.  Ez kell legyen minden érzésben, minden cselekedetben, minden állapotban. Csak igy. És az ok csak egy lehet: hogy a személy érzi, az egoista vágyában, állandóan azt keresi mivel elégitse ki  magát, hogy ő azonnal meghal, ha lemond  az önző vágyáról. Ha ez egy kicsit másképp történik, és ha a halál nem érkezik rögtön, akkor ő lopni fog. Igy van az ember felépitve. Nem szabad kérni az embertől, olyan dolgot , ami az ő ereje felett van, az ő természete felett.

Mindegyikünk kell menjünk ez a félés alatt? Ez nem lehetséges. A Tasz bevezetőjében, Báál HáSulam irja, hogy a múltban a kabbalisták bünbánatot használtak: “Ez a Tóra útja, egyél kenyeret sóval, igyál vizet kis mértékben, aludj a földön, és szomoruságban éld az életed. A Tora téged nehezen megdolgoztat, ha te igy teszel, akkor boldog és jó lesz neked…..” Ez azt jelenti, hogy ezeken a fájdalmakan keresztül is, szükség van a Tóra erejére. Másképp  az egész életed a szenvedésekben lesz: egység vagy halál.

Azért a kabbalisták mondták, hogy az átlal, hogy átmentek ilyen nehéz állapotokon, az ember köteles “dolgozza”  aTórát, mert midenképpen köteles húzni magához a Reformáló Fényt (Or Mahzir la mutav). Másképp ez nem élet és ez nem választás. Minden hőst a világban el lehet csalni könyen. Mert mi élünk az önző érzésben és mindegyikben meglehet hivni akármilyen reakciót. Az ember egy akarat és nem valami hős.

Ezért, az embereknek mi kell adjunk a megoldást. Ez úgy fog kinézni nekijek, mintha ők fedezték fell, de ez tőlünk jön. Amenyire gyorsabban haladunk előre, úgy könyebb lesz eltávolitani őket az illuziótól.

Meg kell magyarázni logikusan, hogy mi mükődtetjük a természet belső erejét, az egység erejét, az élet erejét, ami életet ad mindenkink. A magyarázatot, úgy kell megfogalmazzuk, hogy minnél közelebb legyen az emberekhez, azért, hogy ők ne képzeljék el azt, hogy itt egy természet feletti erőről van szó, amely a természeten kivül cselekszik. Nem, ez a természetben van vésve és készen van segiteni.

bs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,127 seconds.