Dr. Michael Laitman

A láthatatlan hálózat érzékelése

Kérdés:

Mire gondoljunk mindannyian együttesen, az egész Világcsoport, amikor a következő EgységNapra készülünk: Hogyan vagyunk képesek egységre lépni?

Válaszom:

Minden egyes személynek bele kell merülnie magába, és éreznie kell azokat a láncokat melyek összekötnek minket egymással, azt a belső hálózatot mely létezik közöttünk. Sőt mi több a személy létezhet ebben a világban, vagy akár nem is kell hogy ebben a világban létezzen, mivel ez a hálózat a vágyak között létezik, lelkek között és nem a fizikai testek között.

Báál HaSzulam és az előző évezredek nagy Kabbalistái mind itt vannak, ezen a kapcsolaton belül. Ők mindannyian együtt vannak velünk, beleivódva közös hálózatunkba. Több millióan vagyunk ma, de valójában sokkal többen vagyunk ennél, mivel mindezek a lelkek, az egész emberi történelmen keresztül együtt vannak velünk, több száz milliónyi lelket kitéve. És így együttesen egy hatalmas spirituális erőt képviselünk.

Amennyiben egységre akarunk lépni ezen a hálózaton belül, akkor természetes módon nemcsak hogy befolyásoljuk egymást, és magunk is ennek a hálózatnak a részévé válunk, hogy minden egyes személy képes lesz elérni saját spirituális felemelkedését, hanem mindezzel együtt, ezzel párhuzamosan befolyásoljuk az összes embert a világban, akik önkéntelenül hangolódnak rá erre a hálózatra anélkül hogy érzékelnék azt. Mi kezdjük majd el felébreszteni őket.

Ennél fogva kezdjünk el elérni egy egyezményt magunk között, hogy mi arra vágyunk, hogy teljesen tisztán érzékeljük közös kapcsolatunkat.

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,824 seconds.