El sem hiszed, hogy ez lehetséges…
A megszerzés vágya fokozatosan fejlődik ki. Minden fokozat megmarad, és felette épül ki a következő szint. Ezért ez nem úgy történik, mint a mi világunkban, az egónk fejlődése során, hogy a vágyakban érezzük az éhséget, és ha kapunk egy kevés Fényt ezekre a vágyakra, akkor ki tudjuk azokat tölteni. A kitöltés ugyanarra a helyre érkezik, amely korábban üres volt.
A spiritualitásban állandóan fejlesztjük a vágyakat az adakozás irányába. A megszerzési vágy előző szintjei megmaradnak, és azoknak tetején, még nagyobb, üres edények jelennek meg, még rosszabbak és távolibbak a Teremtőtől. Több és több bizonytalanság fedeződik fel, zuhanások érzése és a kitöltés hiánya jelentkezik.
Ha mi ezek fölé tudunk emelkedni, és az adakozásra vágyunk, pontosan ez jelenti, a spirituálisban való növekedésünket. Így megtelünk a Hassadim (Kegyelem) Fényével, pontosan ugyanabban az üres edényben, amelyben űrt éreztük ezt megelőzően. Majd teljességet érzünk, mivel, nem csak, hogy képesek vagyunk lenyugtatni magunkat és kitölteni a vágyakat, hanem sóvárogunk arra, hogy adakozhassunk a többiek számára.
Ennél fogva az utunkat a Kicsinység állapotából kezdjük, egy pontból. S ha képesek vagyunk, hogy felülemelkedjünk ezen a ponton, és ne akarjunk többet, mint ezt a pontot, akkor különböző lehetőségeket kapunk arra, hogy kitöltsük azt. A pont elkezd kiterjedni, és egyre nagyobb Fények jelennek meg körülötte. Nem kell, hogy biztosítsuk a beteljesülést, vagy az egoista vágyak lenyugvását, amelyek kifejlődnek bennünk, hanem elégedettséget találhatunk azokban a negatív érzésekben, amelyek feltárulnak bennünk. Mindezek felett, a többiekhez és a Teremtőhöz akarunk tapadni.
Bár nem értjük meg, hogy ez hogyan működik. De amikor felismerjük, hogy ez, pontosan az, aminek történnie kell, akkor elkezdünk sóvárogni a Reformáló Fényre. Nem azért, hogy nyugalomba kerüljünk, vagy kényelmes állapotba, illetve kielégülést vagy beteljesülést érezzünk, vagy bizalmat, vagy valami elérést, hanem arra lesz hatalmas szándékunk, hogy kielégítsük a többiek vágyát, és többé már nem törekszünk a saját vágyunk kielégülésére.
Ebben az állapotban, nem akarok semmit kapni cserébe, azért, hogy kitöltöm a többiek vágyait. Olyannyira nem, hogy ez okból feltárul a gyűlölet bennem a többiek iránt és elutasítást érzek. Olyan lesz számomra a másik, mint ha az ellenségem lenne, aki fenyeget engem, mint egy gyűlölt személy jelenik meg számomra. Akkor elkezdek aggódni, azért amit érzek a többiek iránt, és azért, hogy ez az érzés mikor fog végre elmúlni a szívemből, s ez az aggodalom valamit elkezd felépíteni mindezek felett. A taszítás, a gyűlölet megmarad, nem törölhetem el! De ha ennek fölé emelkedek, akkor felfedezem magamban azt, hogy “Aki a másikat hibáztatja, az a saját hibáin keresztül látja a másikat”. Azaz a saját hibáimon keresztül, (mint egy törött szemüvegen keresztül) látom a barátomat. Mert a valóság az, az, hogy nem ő, hanem a Teremtő mutatja az én tükörképemet a barátomon, s másokon keresztül.
ford: BS
KA
