Dr. Michael Laitman

Akárki képes rá

Kook rabbi: “A valaha csak különleges emberek által megoldott nem-fizikai/spirituális/ dolgok – az adás szándéka – ma már az egész nép számára feladatok lettek eltérő fokozatokban. Ahhoz, hogy a nagy szellemi tettek a tömegek számára elérhetők legyenek, állandó, megszokássá váló társasági aktivitásra van szükség. Ehhez az kell, hogy érthető nyelven tudjunk beszélni a mélyebb ügyekről.”
Tény, hogy a Kabbalah rejtve van a nép elől, noha minden egyetlen “helyen” van: a világok és lelkek, a Szefirák, a parcufok, körök és vonalak…Amit az elfogadó bölcsek tanítanak mind egyetlen állapotban van, téridőn túl. A csak-kapni-akarók nem látják, csak ha az alak-azonosság szintjén adó-szándékot vesznek fel. A jelenlegi tulajdonságaink döntik el, hogy a túlnani valóságnak melyik részét érzékelhetjük.
A mai készségeink egoisták, ezért behatároltak. csak egy pici részét látjuk annak a hatalmas világnak, amelyben élünk. És a hatalmas világoknak csak egy kicsi részét érzékeljük ezért. És csak testi érzékeink vannak, amit lehatárol az idő, a tér és a mozgás korlátként. Ez nagy akadály.

A történelem folyamán aze mberek ebben az állapotban voltak s csak néhány különleges egyén tudta észlelni az igazibb valósságot – s az “érzékelés” it azt jelenti, benne élni, azonos minőségben, adásban. Olyan az életünk, amilyenek a képességeink belül. Ha az időn túlra érnek, akkor örök életben vagyok, ha belül maradnak az időben, akkor véges az életem. Ha a képességeim a téren túliak, akkor végtelen valóságot érzek, de ha egy részletbe bezárulnak, akkor bezárulok a 3D-s világba. És a mozgásom is korlátozott, a fizikai szintre korlátozódik.
E korlátok mind a tulajdonságaimtól függnek. Megszoktuk persze már. De ha sikerül az adást a közösség számára fontosabbnak tekintenünk, meglepve látunk meg egy másik világot /megvilágítást/.És ez a téridőn s a mozgáson túli világ lesz. Más létfeltételekkel.

Ezért hívják a kabbalát az elfogadás tanának, mert egy másik létszintet tudunk befogadni. Kapunk egy belső regulátort, amivel átjuthatunk más dimenziókba, amikor a szándékainkat kijavítjuk, jellemünket felépítjük. Ez valóságos. Mindegyikünk képes rá. befolyással lehetünk a miránk ható felépítő Megvilágító Fényre s ennek megfelelően új jellemvonásaink épülnek fel. Ez addig nehéz, amíg nehezen vagyunk hajlandó szenvedést elfogadni, de ahogy egyre gyakrabban tesszük fel az egész értelmére vonatkozó kérdéseket, egyre könnyebb lesz majd. E kérdések és a szenvedés kutatásra biztatnak. Lassan felfedezzük, hogy ahogy mi teremtünk szándékot az adásra, szeretetre, ezzel befolyásoljuk az egész világot vetítő erőt, a teremtőt s tényleg változunk. És akkor ebben az életben a belső fogaskerekek máshogy forognak majd és felfedezzük a párhuzamos dimenziókat.

Erre mondja Kook rabbi:” A nagy adás-szellemi tetteket régen csak különleges emberek tudták véghezvinni, de mára az egész népnek valamilyen szinten el kell ide érni.,” Bárki képes rá.

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,115 seconds.