Talán van út a szolidaritáshoz, a kölcsönös felelősséghez, a közös vágyhoz a felépülésre
Itt az ieje, hogy a kerekasztaloknál elmeséljük, hogy a szolidaritás, a közös vágy nem épül fel magától, csak ha komolyan tanulmányozzuk a természetet, ahol ez létezik mint kölcsönös függés, és az emberiség integrális elemének ez jó bevezetése. Oly jó lenne kapcsolatot teremteni a természet és az emberek között, tehát amikor telje harmóniában ad és kap valaki, mint a test sejtjei közt ez szokás, akkor a kapcsolatot szolidárisnak, együttműködőnek érezzük.
De ehhez előbb tanulmányozni kell az elemeket: a kölcsönös garanciát, a kapcsolatot, az egymás miatti egó-háttérbeszorítást, az egó által direkt mindig felnagyított különbségek fölé emelkedést a közös javítás vágyában.
Az eltéréseket egymás közt lássuk lehetőségnek, ahonnan elrugaszkodunk a felemelkedéshez a növekedéshez, ahogy a gyerekek nőnek játékok által. Ez a fejlődésünk a közös felépülési vágy szolidaritása felé – a teljes kapcsolat, mint egy egészséges testben.
Hisz ez a teremtés célja – s ez maga a teremtés – ha megteremtjük ezt a közös javulási vágy miatti szolidaritást, akkor adás szintre jutunk, szeretet, részvételt, közös vágyat érzünk és áthidalódik minden ellentét. Nem tűnik el semmi. Megmaradnak a különbségek, de fölöttük építünk kapcsolatokat a társakkal.
Ezt a fajta társulási elvet minden ellenkezés ellenére türelmesen újra meg újra el kell magyaráznunk. Ezáltal fejlődik a csoport tudatossága, lelkiismerete, s végül valóban létrejön az ellentétek fölött a közös felépülési vágy szolidaritása.
Hosszú idő, míg a megtört szíveket, a széthullott emberi kapcsolatokat megjavítjuk. De haladunk és elérjük az emberiség és a természettel való kapcsolatának teljes kijavítását, az egységet.
Így érjük el a Végnélküliség megvilágításának, világának malkuth-ját /birtoklását/,ahol összeolvadnak az ellentétek: a teljes egoizmus fölött megjelenik a végletes altruizmus: és az, hogy észrevesszük, ahogy megjelenik bennünk a Teremtés Maga.
