Fontos: az örökkévalóságot akkor kapjuk meg, ha mindenki szükségletei szerint kap
Itt azt írják, “fáradoztam és találtam” Nem tudván, mi is azaz oda-adás igazából, mindenféle módokon megpróbáljuk megszerezni – és megkapjuk. Akkor látjuk csak, micsoda “találmány” ez, hisz nem is tudtuk, mit keresünk. Felfedezzük, hogy valami egész mást kaptunk!
Ha előre tudtuk volna, egy percig sem tettünk volna érte erőfeszítéseket mert képtelenségnek láttuk volna ezért küzdeni. Annyira más és ellentétes azzal, aminek képzeltük előzőleg. Korábban úgy tűnt, folyton az “odaadásra” gondolunk- de igazából arra gondoltunk, hogy “mit kapok cserébe én”. De ezt a valamit azért adásnak neveztük.
Ha hisszük, ha ne,,mégis, e csalóka cselekedetek a helyes szándék nélkül is segítenek a felépülésben. Ez azért van, mert a Végnélküliség rendszere átfedi a mi világunkat s felkészít a visszatérésre. A 12 fokú – vagy 125 fokú – létrát küldi le, ahol a felső fok belemélyed az alsóba. Ezért ha lisma (nem-névért) teszünk bármit, az is lismának (névért-nek) tűnik s elérhető az odaadás.
Különösen elősegíti a Felsőhöz való ragaszkodást, amikor sötétségben találjuk magunkat. Hiszen nem tudhatjuk, mit is keresünk, amíg a Magasabb erő fel nem tárja az odaadás képességét. Akkor feltárul nekünk, hogy kapcsolatba kerültünk a Magasabb erővel, az adással.
Igen, ezért van, hogy semmi mást nem igényelnek tőlünk, csak erőfeszítést, amennyire éppen képesnek érezzük magunkat. Tehát nem kell félni, hogy messze vagyunk a szellemiségtől, s nem értünk egy szót sem az egészből, s nem tehetünk semmit…Ahogy írva van: “Nem az agyunkkal tanulunk”. Olyan módon épül fel ez a konceptuális szisztéma, hogy mindenki az épp neki kijutó veleszületett tulajdonságokkal és vonásokkal tudja elérni az odaadást, azaz a teremtő tulajdonságot s a teremtés célját.
Mindenkinek saját ösvénye lesz, a hely,a hol erőfeszítést kell tennie, a lehetőségekkel, hogy a teremtőt a saját elképzelése szerint megteremtse magában. Senki nem kerülheti el ezt a feladatot. Minden helyzetben fel lehet fedezni a lehetőséget, ha mindig az adás vágyát tartsuk a legfontosabb vágyunknak. Nem szabad azzal igazolni a feladást, hogy mi sajnos túl messze vagyunk még, hogy ez “nem nekem való”. Ez helytelen lenne.
Minden pillanatban, mindig más alakban, de mindenki képes az odaadás elérésére vágyni. Csak az felejti el ezt újra meg újra, aki nem szervezi meg a környezetét úgy, hogy a társai újra meg újra emlékeztessék, hogy semmi más nem hiányzik: csak az odaadás vágya, a közös vágy a felépülésre, s ennek megteremtése: a Teremtő. Ha megszervezi, hogy legyenek társai az úton, akkor mindig megfelelő akadályokat és segítségeket ( jobb és bal oldal) kap majd tőlük (a felépülők csoportjától) a haladásban. De mindig haladni fogunk így, vagy még nagyobb elutasítások által, vagy egyre közelebb kerülve. Haladni fogunk. Erről szólnak az ősi mondások: “Fáradoztam s megtaláltam”. Vagy: “Nem a te dolgod a munka befejezése, de el nem utasíthatod a megkezdését.”
