Dr. Michael Laitman

Ki vagyok én, az Élet Mestere vagy egy felhúzós játék?

Ma egy olyan rendszerbe lépünk be, amely azt mutatja meg, hogy az adakozás, az emberek és a csoportban kialakított kapcsolatok, és egyfajta transzformációs átalakulás alapján kell cselekednünk. Válságban vagyunk, nem mi magunk személyesen, akik tanuljuk a kabbalát, hanem a világ érzi önmagát így. Honnan származik a válság? Mi általában véve a válság? Ez a világ egoizmusának a viszonya ahhoz a rendszerhez, amely elkezdett felbukkanni bennünk, mint a kép a fotópapíron, a képelőhívó folyadékban. Fokozatosan, mintha csak ködből tűnne elő egy alak, ez a kép kirajzolódik, és ez a kép nem egyezik meg azzal, amik mi vagyunk.

Hirtelen, a Fény, az adakozás, ami nem más, mint a köztünk lévő kapcsolatrendszer, felemelkedik bennünk, miközben az egoisztikus, individuális minőségeink (elutasítás, egymás kihasználásának a vágya) még létezik az emberiségben. Ennek a két rendszernek az egymás mellett létezése és formáiknak egymásra hatása, egy nagy mélységű, sokoldalú, új szerkezetet alkotnak, amely egyfelől egy egoista rendszer, másfelől pedig altruisztikus.

Sosem volt ilyesmink ezt megelőzően. Mindig egy egoisztikus rendszerünk volt, és mi azon belül tevékenykedtünk. Vágyak jelentek meg bennünk, és megvalósítottuk azokat. Azt hittük, mindennek mi magunk vagyunk a forrásai, hogy mi emeltük ezeket a vágyakat, hogy mi akarunk ezeknek megfelelően cselekedni, és hogy minden ezzel kapcsolatos dolognak mi akarunk minden ezzel kapcsolatos dolgot tenni.

Miért? Azért mert felismertük, hogy az egoizmus, amely felemelkedik bennünk, a mi vágyunk, önmagunkra irányulva. Nem kérdőjelezzük meg a vágy eredetét, mivel a sajátunknak érezzük azt, mi akarjuk ezeket, most, és ezt meg ezt akarjuk pontosan. Nem kérdéses a számunkra, hogy miért én akarom most hirtelen, mindezt. Nem érzem azt, mintha valaki elültette volna bennem ezt a kérdést, és én csak elkezdtem volna tevékenykedni. Nem! Teljesen egy vagyok ezekkel a vágyakkal, egyetlen, integrális egésznek érzem magamat velük. Ezek az én vágyaim, melyek bennem vannak, és én akarom őket.

Hogy történhetett ez ilyen hirtelen? Én csak egy átlagos állat vagyok, természeti ösztönökkel, kicsinyes vágyakkal, létezi szükségletekkel. Egy pillanatban, hirtelen, új, egoista vágyaink bukkannak fel, melyek a technológiánk, a társadalmunk, a családunk, az oktatási rendszerünk, a nevelési rendszerünk, kultúránk, tudományunk, bank és pénzügyi rendszerünk és gazdasági kapcsolataink, a kereskedelmünk, új földrészek felfedezésére való törekvéseink és a kommunikációnk fejlesztésére irányulnak.  Honnan fejlődtek ki ezek a vágyak az emberiségben, összehasonlítva az állatvilággal, amely nem fejlődik ezen a módon?

Tény, az egoizmusunk állandóan fejlődik, és sürget minket új vágyaink beteljesítésre. Nem érzem, hogy a bennem emelkedő vágyak, valahonnan kívülről származnának. Azt érzem, bennem emelkednek, és ezért rohanok kielégíteni azokat, melyeket emiatt úgy is nevezek, hogy „az én” vágyaim.

Valójában ezek nem az én vágyaim, csak ezt nem így érzem. Így rohanok utánuk és cselekszem a beteljesedésük érdekében. Nem érzem, hogy egy kicsiny, felhúzós játék nyuszi vagyok, amelyet ha felhúznak, ugrál. Egészen a megfelelő időpontig nem is fogom ezt érezni, és ez az idő, most jött el.

KN

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

65 queries in 0,490 seconds.