Dr. Michael Laitman

Baal HaSulam emléknap

Baal HaSulam, 39. levél: „… Tudva, hogy Ari ideje óta napjainkig nem volt senki, aki megértette volna Ari módszerét, annak gyökeréig. A Felső Akarat nevében én részesültem Ari lelke reinkarnációjának érdemében és ez nem az én jócselekedeteim miatt lett így, hanem a Felső Erő akaratából.”

„Ez még előlem is el lett rejtve, miért én lettem kiválasztva erre a csodálatos lélekre, amit egyetlen ember sem érdemelt ki Ari halála óta napjainkig. Azonban nem mondhatok erről többet, mivel nem az én tisztem beszélni a csodálatos titkokról…”

Baal HaSulam nem tárta fel a felső titkait, nem azért, mivel ez ellene lenne azoknak a törvényeknek, amikben hitt, és amik szerint élt, hanem mivel nekünk egyszerűen nincs meg erre a lehetőségünk. Mindazonáltal a kompozícióiból láthatjuk, mennyire kivételes személy volt, akivel megajándékoztak minket az egek. Ez a lélek arra volt kijelölve, hogy egyesüljön velünk a felső rendszerben. Őszintén szólva nem is tudom, hogy nevezzem őt igazán.  Ő nem egy „személy,” és nem is emberi erő. Nem nagyon van olyan lélek köztünk, aki képes lenne hasonlóvá válni, vagy csak közelebb kerülni is hozzá.

Emlékszem erre abból az időkből, amikor a tanárom, Rabash mellett voltam, az életében, ebben a világban. Közel lehet lenni valakinek a fizikai testéhez, ez megtörténhet a szaunában, a tengerben, lehet mellette sétálni, lehet gondoskodni róla a kórházban, egy műtét után, de mindez csak a testről szól. Azonban a lelkek azok, amelyek belül teljesen el van választva ennek ellenére egymástól, és nem tudják egymást megérinteni, semmilyen módon, tegyen az ember bármit. Ez egy másik dimenzió, aminek semmilyen kapcsolata nincs a testekkel.

Ha én ezen a módon éreztem Rabash közelségét, akkor még elképzelni is nehéz, ő hogy érezte magát a hatalmas apja közelében, az ember közelében, aki írta a Tíz szfíra tanulmányát, vagy a Zohár Könyvének a Kommentárjait, és aki képes volt elmagyarázni minden szót, amit a szent könyvek tartalmaztak, a történetek vagy a legendák nyelvén, vagy a spirituális beteljesedés nyelvén. Ez nem csak egy egyszerű ember volt!

Nekünk adatott meg a megtiszteltetés, hogy legalább egy kicsit részesülhetünk az ő felfedezéseiből, és kiterjeszthetjük a behatárolt megértésünket, korrigálatlan vágyainkat, a spirituális hiányainkat, és nem utolsósorban elkezdhetjük megvalósítani az ő módszerét. Végtelenül hálásnak kell lennünk mindezért és tudnunk kell, hogy egy különleges lehetőséget kaptunk, amit még nem is értünk teljes mértékben, azzal, hogy ehhez a hatalmas lélekhez kapcsolódhatunk.

Mint egy csecsemő, aki hercegi örökséggel született, de nem látszik érdemesnek erre, semmilyen mérték által sem. Ez az, ahogy mi megszülettünk most, és abban az érdemben részesülve, hogy ezekhez a kiválasztott lelkekhez tartozhatunk, akik legalább tudták, mi történik velük, akik értik az ok, okozati összefüggéseket, a teljes folyamatot, és általában mindent, ami a földön történik. Nekik köszönhetően, mi nem maradtunk, nyomorult, vak emberek.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,121 seconds.