Dr. Michael Laitman

Egyet kell érteni vele, és akkor feltárul!

Kérdés

Hogy tudom személyesen befolyásolni a világok emelkedésének folyamatát?

Válasz

Az ember már a Végtelen Világában létezik, csak fel kell, hogy fedezze azt magában. Mi mindannyian a Végtelen Világának körében létezünk – mindannyian! Mi mind, automatikusan létezünk ebben a rendszerben, egy ideális állapotban. Ebben a pillanatban is a Végtelen Világban vagyunk, egy teljesen korrigált állapotban, de nem vagyunk vele semmilyen viszonyban. Ez az abszolút adakozás, szeretet, és a teljes kölcsönkapcsolat állapot, minden ember között, amely teljesen ellentétes velünk.

Ez fokozatosan tárul fel a számunkra, annak a mértékében, amennyire képesek vagyunk tolerálni azt. Ez a legelutasítóbb, gyűlöletesebb, és visszataszítóbb állapot, amit csak el tudok képzelni. Ezért tárul ez fel a számomra olyan mértékben, amennyire képes vagyok potenciálisan elfogadni ezt, ahogy időben előre haladok.

Baal HaSulam „Béke a világban” és „A Szabadság” című cikkeiben, de más írásaiban is tanulhatjuk, hogy mindannyian, kölcsönösen össze vagyunk kötve, mint a fogaskerekek, egyetlen mechanizmusba, ahol minden, zárt módon van összekapcsolódva, egy ideális módon. Ezek olyan szoros kötelékek, hogy még a legkisebb elmozdulása is, egy fogaskeréknek, a teljes rendszer mozgását okozza. Mindenki, mindenkitől függ, és mindennek harmonikus módon kell együttmozogni. Mi a kezdetektől ebben a rendszerben vagyunk.

Mi annyira különbözőek vagyunk, és mégis mindannyian ebben a képben létezünk (lásd az alsó rajzot). Ez a kép lehet két, vagy háromdimenziós, lehet gyakorlatilag bármilyen. Ebben, szorosan össze vagyunk kötve, mint a Rubik kocka elemei: minden elem 613 vágyat tartalmaz, együtt, mindenki mással, ahol minden egyes, személy szintén 613 vágyat tartalmaz. Azaz, teljesen össze vagyunk bogozva egymással.

Azonban hálaistennek, ez a kép nem tárult fel a számunkra, mivel képtelenek lennénk elfogadni. Azonban ebben létezünk, minden cselekedetünket, automatikusan hajtjuk ebben végre, beleértve az éppen most végrehajtottakat is. Mindezek a cselekedetek helyesek és igazak ennek ellenére. Valójában, mindaz, amit megteszünk, adakozás a többiek felé. Ehelyett egy ellentétes képet látunk, amit látni szeretnénk.

A kabbala arra hangol minket, hogy fokozatosan táruljon fel a számunkra a tökéletes állapot, hogy ez a kép elkezdjen bennem élni, hogy én igazán önmagamon belül akarjak élni. Akkor elkezd ez feltárulni.

Semmi új nincs a világban. Egyszerűen egy kezdeti állapot lett megteremtve, amiben létezünk az első pillanattól, és amely fokozatosan tárul fel. Ezért a teljes bölcsesség, a Teremtő feltárásának bölcsessége, ez az teljes rendszer csak erről szól, semmi másról. Ez azt kéri tőlünk, hogy akarjuk, mindennek a feltárulását. Azonban meg kell magunkat változtatni, és és egyetérteni ezzel a képpel, hogy akarhassuk a feltárulását. Ez a mi munkánk.

KN

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

56 queries in 0,608 seconds.