Dr. Michael Laitman

Engedd a fénynek, hogy tegye a dolgát

Kérdés

Ha a fény megváltoztat,akkor természetes módon nem fogok majd ártani akarni a másik embernek?

Válasz

Új alakod lesz. Megváltozol. Eszedbe sem fog jutni, hogy valaki más kárára hasznod legyen.

Kérdés

Hogy tudom figyelembe enni mind a hétmilliárdot?

Válasz

Ne aggódj. A vágy nem jön megértés nélkül és megvalósítási lehetőség nélkül. Az új vágy már megjelent a benned lévő (közös felépülés vágy) szerkezetében. Ez befoglalja majd mind a hét milliárd embert érzésben és megértésben és ezért biztos ehetsz, hogy a köz javára lehetsz. Képzeld el micsoda hordozó-eszközt kapsz a kezedbe.

Addig, míg ezt nem érjük el, minden tettünknek lesznek pusztító hatásai. Ezért nem tudnak a világ vezetői igazi gazdasági megoldást találni, mert nem létezik belsőleg számukra ez a pozitív kapcsolatú új emberi közösségi modell. Ezért nem tudják mit tegyenek: Emelni vagy csökkenteni a kamatot? Követelni az adósságtörlesztést vagy elengedni?

Az első fokon csak a társulásra kell törekedni, arra vágyva. Ezzel a megvilágító fény elkezd nekünk új irányokat mutatni. Ettől kezdve napról napra megszorítódik a túltermelés a világban s elkezdünk finoman társulni, s kiegyensúlyozottan kielégíteni az igényeket, háború és terror nélkül.

Tehát a csoporthoz társulás teszi lehetővé, hogy a megvilágító fény tegye a dolgát. Más választásunk nincsen. Egyedül semmire nem megy senki. De ha nem nyitjuk ki ezt az ajtót a fénynek, akkor nem dolgozik bennünk, s akkor persze bajban érezzük magunkat.

(geo)

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,112 seconds.