Dr. Michael Laitman

Hogyan lépjük át az Univerzum határát

Azért, hogy megszerezzük a spirituális szintet, elvezetnek minket egy különleges helyre, különleges könyvekhez és környezethez. Mert az élet értelme, csak a jelenlegi határokon túl érhető el. Ezért fel kell, hogy fedezzük az erőket, a képességet, a tulajdonságokat és az érzékeket, amelyek az élet határain túl vannak, az Univerzum határán túl.

Ezek már eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek, csak különleges környezet által szerezhetjük meg, amelyben mindenki ki akar lépni a korporális élet érzetén túl.

Már a kezdettől fogva, az embernek nagyon kevés erőt adtak, nagyon kicsiny vágyat. Ahhoz, hogy kimenjen az élet határain túlra, és fölé emelkedjen, hatalmas erőkre van szüksége. Ezek nem egoista erők, hanem az adakozás ereje, amely ellentétes azzal, ami bennünk létezik.

Így a különleges körülményekben értjük meg, hogy mindezekkel együtt, egy különleges hozzáállás épül ki, és így tárul fel, az adakozás vágya.

Bár először az adakozás nem vonzza az embert, de mindazonáltal idővel megkapja a helyes benyomást, és megérti, hogy csak az adakozás erejének a segítségével kell használnia a vágyat, amely létezik benne, hogy érezze az valódi életet, amely a testén kívül van.

Ezt hívjuk, úgy hogy az adakozás erejének a hatása alá kerül valaki. Annak érdekében, hogy képes legyen megvalósítani hajlamát, és egy hatalmas külső hatásra van szüksége, amihez imát emel: „kérlek, gyere!”  A személy más emberek között van, de nem akarja a kapcsolatot velük és az adakozást sem feléjük. Ez az összekapcsolódás. Sajnálja, hogy nem te tudja ezt megtenni, mert enélkül nem tudja elérni az életének az irányítását.

Így kezd el az ember, számításokat végezni, érdemes ezt megtenni, vagy nem. Van, amikor beleegyezik, akkor odaköti magát a csoporthoz, néha úgy látja, hogy csak ezek az eszközök vannak, és nincs más választása, mint elfogadni ezeket. Készen áll megszerezni az adakozást, a legfontosabbat, hogy felemelkedjen az élete határai fölé.

Idővel elkezdi megérteni, hogy az adakozás ereje, amelyet megszerez a környezetétől, ez az élete értelme, a spirituális élet eszenciája. Nem csak valami mellékhatás, vagy valami fizetség, hogy megkapja a spirituális élet lényegét, egyáltalán nem! Az adakozás ereje maga adja meg a felső, spirituális életet és annak érzékelését.

BS

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,134 seconds.