Dr. Michael Laitman

Az összeomlás szélén

Vélemény (David Galland, Casey Research)

Minden eltűnik most a zajban, azonban minden jel szerint a Egyesült Államok monetáris rendszere – tágabb értelemben az egész fejlett világ – nagyos is az összeomlás szélére került. Visszatérve a metaforához, miközben világszerte, a pénzügyi szakértők és a közgazdászok állandóan üléseznek, és arról érvelnek, milyen irányban kellene az államok hajóját fordítani, a legtöbben elveszítették a lényeget, hogy a hajó, már nekiment a jéghegynek és nagyon gyorsan elkezdett vízzel megtelni.

Őszintén megvizsgálva az USA jelenlegi monetáris rendszerét néhány szóban, sokkal rosszabbnak találnánk, mint az a megállapítás, hogy „pénz a semmiből,” pénz ex nihilo.’

Ennek az oka, hogy az utolsó negyven évben, mivel Nixon eltörölte a dollár aranyra válthatóságát 1971-ben, a globális, monetáris rendszer, a semmin alapul, azaz semmivel nem érinthetőbb dolgokon, mint a politikusok ígérete, amely nem ér túl sokat.

A politikusok, korlátlanul használják semmiből való pénzteremtés ajándékát, amellyel támogathatják a népszerű, politikai programjaikat, amelyeknek mindegyike, új, bürokratikus hadsereget alkalmazhat, függetlenül a hasznosságtól…

Megadva a dollárnak a világpénz szerepet, az összes, valamirevaló áru árát dollárban adják meg, a dollár lett a külföldi központi bankok valutatartalékának mértékegysége – az amerikai pénzügyi rendszer komor árnya, így vetődött rá a globális monetáris rendszerre.

Érdemes megjegyezni, hogy az USA, szörnyű állapota, ugyanabba a sáros pocsolyába taszítja. mint amiben az Európai, kétségbeesett disznói hemperegnek.

Kétségbeesett, eladósodott kormányok mindenütt a világban – amelyeknek a valuta tartalékaik dollárban és Euróban állnak, melynek a kockázata az egekben van, az egyetlen dologhoz fordulnak, még több pénzt nyomtatnak, még több adóságot halmozva fel. A globális monetáris rendszer tovább repedezik, és rohan az összeomlásba, anélkül, hogy működő alternatíva lenne a horizonton.

Kormányokat, vállalatokat, és befektetőket egyaránt felkészületlenül ért, a lefelé zuhanó fix valuták, majd ezeket eltörölték nyomtalanul a dühöngő, leértékelődő valuták, a magas adók, az átváltási ellenőrzések, és a még nagyobb hibák. A szociális nyugtalanság terjed, a közvélemény paradox módon azt követeli, hogy a kormányok, többet tegyenek és adjanak, ne kevesebbet.

Mindez azért, mert a világ legfontosabb valutái kockázatosak, ráadásul a kibocsájtóik, veszélyes hajszába kezdtek. Ahogy a pénzügyi rendszer feltartóztathatatlanul sodródik a végső leértékeléshez, és összeomláshoz, a következmények katasztrofálisak lesznek, amelyekre nem vagyunk felkészülve.

Fontos, hogy miközben történelmi kísérletek történtek az amerikai monetáris rendszer felpörgetésére, ugyanezen a ponton, többé, kevésbé sikerült lejjebb rugdosni az úton, mivel a mai kormányzati kötelezettségek mértéke a szakadékba visz minket, amiből nincs visszaút. Mint kormányzati adóságok, ezek a kiadások matematikailag már megoldhatatlanok, ma már egyértelmű, hogy nagyon sok ember fog egy nap úgy felébredni, hogy sokkal szegényebb, mint gondolta.

Azok szerencséjére, akik felfigyeltek a monetáris rendszer összeomlására, maga az összeomlás nem lesz hirtelen. Ez egy progresszív folyamat, mint a csőben lefelé zúduló víz. Így, miközben senki nem tudja megjósolni pontosan, mikor gyorsul fel a lefelé folyó spirál sebessége, van időnk felkészülni.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,136 seconds.