Dr. Michael Laitman

A pénz – árucikk – pénz – üresség…

A megszerzési vágya adja meg nekünk a munka anyagát. Mi két erőt kell, hogy használjunk, amely a természetben létezik: vágyat és az élvezet, hogy az “megformálja” a megszerzés vágyat és azt építsen belőle azt amit akarunk.

A korporális valóságban, nincs ellenőrzésünk semmi felett. Az élvezet befolyásolja a vágyat, kifejleszti, és növeszti egyre jobban. És ez így folytatódott a mi időnkig.

Nem csoda, hogy az emberiség kétségbe esik életétől és megtapasztalja válságot annak minden területén: a gyerekek kapcsolatában, munkában, családban, a tudományban. Ez a csalódás ma globális, már tudjuk, hogy soha nem tudja betölteni semmi a megszerzés iránti vágyat. Még a pénz sem, amely a szimbóluma minden típusú beteljesülésnek,  lehetséges volt megszerezni – de, nem töltött meg senkit, és a végén a válságot kell megtapasztalunk.

Ez az értelme az általános válságnak, amelybe a világ kezd belépni.

Időbe fog telni, amíg kifejlődik, de végül is meg el kell, hogy hozza a végső csalódást, azért hogy lássuk, hogy az egoista vágyunk, a jelenlegi formájában, egyáltalán nem arra volt teremtve, hogy kitöltődjék. És minden eddigi próbálkozás, hogy elérjük a kielégülést, csak egy illúzió.

Mi kisgyerekek voltunk, buták és vakok, amikor megpróbáltuk a vágyat kitölteni, de sikertelenül. Most végre a csalódáshoz értünk. Most az összes előző csalódás és a keserű tapasztalat, az emberiség történelme folyamán összeállnak, azért hogy elhozzák nekünk a hatalmas kétségbeesést, és végül az egész világ elérjen egy nagy, elkeseredett felkiáltáshoz. Ez az egész az egoista vagy fejlődésének a felkiáltása a történelmen keresztül, és az összes dolog az ő érdekében történt. Ez az egész azért történt, hogy megértsük, hogy a megszerzés iránti vágy a kezdettől fogva, nem a beteljesülésre lett szánva.

Így elérünk egy olyan állapotot, egy pontot, amelytől kezdődően, képesek vagyunk elhagyni ezt, és elkezdeni a korrekciót, annak érdekében, hogy megkapjuk a beteljesülést, de egy másik szándékkal! A fejlődés vége az, hogy a jóságot és az élvezetet elérjük. A Teremtő végcélja az, hogy hasznot okozzon a teremtmények számára.

BS

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,127 seconds.