Dr. Michael Laitman

Különbség az állati vágy és az emberi vágy között

A kijavítható vágyak, csak olyanok lehetnek, amelyekben benne van az attitűd különleges formája a vággyal szemben, amit szándéknak nevezünk.

Vannak ösztönös vágyak, a kövületi a növényi, élő és állati szinten, amelyek belénk van gyökereztetve a természet által, és vannak olyan vágyak, amelyet a szándék befolyásol, ahol létezik egy különleges attitűd, amely az élvezet forrására irányul és nem magára az élvezetre.

Én gazdag akarok lenni, de nem azért, mert én magam által akarok gazdag lenni, hanem azért mert a szomszéd is gazdag. Én nagy akarok lenni, szép, karcsú, magas, mert folyamatosan összehasonlítom magam másokkal. Itt összekeveredik valamilyen attitűdöm, amely másokra irányul, és ebből egy plusz élvezetet találok. Ha ez a viszony megszűnik a mások iránt akkor nincsen alapom az élvezet számára.

Az egoista vágy abból ered, hogy egyszer össze voltunk kapcsolódva, és azután eltávolodtunk, egy törés által. És ez az eltávolodás, ez a törés, úgy működik a vágyban, hogy megnöveli a vágyat, és így megadja annak az irányultságot, a viszonyt, a más idegen vágyak irányában, ami rajtam kívül van, a Teremtővel szemben.

Egyszerű ösztönös módon megjelenik egy vágy, amelyet ki akarok tölteni, és akkor engem nem érdekel semmi más, ez az én vágyam, az én hiányosságom. De a vágyam az emberi szinten (medáber szint “) ez, nem az én veleszületett vágyam, hanem egy szerzett vágy. Megszereztem, mivel én valamikor össze voltam kapcsolódva másokkal, közös környezetben voltunk, és én most olyan környezetben vagyok, ahol pedig felébresztik ezeket a vágyakat.

De van egy különbség. Mi pontosan ezeket a vágyakat tudjuk kijavítani: a vágy, amely fölött szándéka van, ez az előző kapcsolatból származik, egyetlen edényen belül. Ez kivált bennünk minden egyes alkalommal egy újabb szintet, amely javítást kér.

Éppen a szándék korrekciójával, érjük el a teremtés és a Teremtő megértését, a beteljesülés érzetét, amely 620 szorosa a korábbi vágynak.

BS

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,191 seconds.