Dr. Michael Laitman

Volt történelem,vagy nem?

A felfogásunk teljesen behatárolt. Nem vagyunk képesek megérteni a történelmünket. Hogy miről is szól a történet az egyiptomi rabszolgaság s a szabadulás esetében.

Mi is ez a történelem? Most azt érzem, hogy benne vagyok valamilyen valóságban, s ebben a valóságban csinálok egy felosztást, egy részét jelennek hívom s ez előtt van a múlt, ezt követi a jövő. De ez a felfogás a jelen-múlt-jövőről, ez az én mostani érzésemben van. Most, amikor érzem, hogy létezem, egy bizonyos helyen, térben, feltárul előttem valami, amit időnek érzek, s mozgásnak, helynek – s mi ebben a történelem? Talán valamilyen lenyomatok, emlékképek bennem a korábbi tudatosságokról s ez egy felfogása annak, amit “múltidőnek” nevezünk? Nehéz ezt magunknak elmagyarázni. Tehát egyrészt olyan ez, mint amikor a gyerekek kérdeznek és az olyan bölcsnek tűnik és mesével válaszolunk, másrészt viszont nem is értjük, mit mondunk.

Nem szeretném, ha valami misztikának tűnne, amikor azt mondom, nincs is igazából múlt, történelem. A felfogásunk mindenről csak a resimóban, a lenyomatban jelenik meg. S a resimóban nincs múlt, csak jelen. Azok az arculatok, amik megjelennek benne, mint “történelmi folyamat”, amelyek “előttünk” történtek.mindezek csak az önmagunkhoz való viszony képletes lenyomatai.

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,124 seconds.