A környezet erősebb, mint az egoizmusom
Baal HaSulam, “Matan Torah (A Tóra megkapása)” (rövidített verzió): Az újszülött, teljes egészében az önmagára irányuló megszerzés állapotában van, az adakozás nyoma nélkül.
Ez abból a célból van így, hogy az ön-korrekció által az ember megtanulja kimozdulást, a helytelen cselekedetek felől, a megfelelő tettek irányába. Ilyen módon ráébred az edény és a Fény, illetve a saját állapota és a Teremtő közötti szakadékra. Ez az, ahogy teljes mélységében meglátja a teremtést.
A spirituális világ feltárulásával, fokozatosan elkezdjük felfedezni, hogy a levegő „vastagabbá” válik, az erők, a kapcsolatok és a cselekedetek megtelnek a magasabb szint érzékelésével, a magasabb dimenziók elkezdik megmutatni magukat ez által. Most még nem érezzük ezeket, nem fogjuk ezeket fel, de most is ezeken belül vagyunk. Annak érdekében, hogy feltáruljon a Felső Erő cselekedetei rajtunk, nagy erőfeszítéseket kell tennünk.
Ha valaki szeretné megismerni a saját természetét az, mint gonosz hajlam fog feltárulni neki. Ha azonban az ember nem áll még készen arra, hogy korrigálja magát, akkor nem láthatja a saját gonoszságát. A több milliárd emberből csak néhány millió képes felismerni és kimondani, hogy a természete gonosz. Az összes többi ember nem érti, miről beszélünk: „Igen, természetesen, kedvesnek kell lennünk egymáshoz.” – mondják, de ez minden.
Ezért sokan nem fognak egyetérteni Ball HaSulammal, aki azt mondja, hogy az önszeretet abban a pillanatban belénk ivódott, amikor megszülettünk. Ez az, ami miatt azok, akik hétköznapi, népszerű módon tanulmányozzák a Tórát és a parancsolatokat, ellentmondanak a kabbalistáknak. Ők ugyanis nem érzik egyáltalán magukat bűnösnek. Nem látják, hogy minden cselekedetük a saját jólétükre és komfortérzésükre irányul. Ellenkezőleg, a cselekedeteikből teljesen hiányzik az önkritika és a gonosz felismerése.
Nem kell felébreszteni ezt a gonoszt. Ameddig valaki ezt eléri önmaga által, a saját fejlődésével, addig az ásványi, növényi, és állati szinteken kell maradnia. A belső törés csak az emberi szinten jelenik meg, és akkor kezdi el az ember korrigálni saját magát.
Tehát ha kiérdemeljük az ember megszületését önmagunkon belül, akkor az önszeretet jelei a születés pillanatától megmutatják magukat. Kiderül, hogy mindent, kizárólag magunkért teszünk, és minden pillanatban készen állunk arra, hogy ezt mások költségére tegyük.
Ezáltal az ember eltávolodik a Teremtőtől, azaz attól a hatalomtól, amely a világot az adakozás erejével ellenőrzi. Ahogy felnövünk, egyre többet megszerzünk a környezetünktől abból, ami ebben a környezetben, mint „mások felé adakozás” halmozódott fel… azaz, a személy ilyen módon szerzi meg az adakozás fontosságának az érzését. Bár ez ellentmond a természetének, a környezet befolyásolja őt ilyen módon. A spirituális világ szerkezete felkínálja a csoportot, a hatalmas befolyásoló erőt, sokkal nagyobbat, mint bárkinek a természeténél fogva kapott ereje. Először mi úgy kapcsolódtunk egymáshoz, mintha egyetlen edény lenne, és a Fény uralkodott felülről ezen az edényen. Ezért amikor felfedezzük a szeparációt itt lent, ami világunkban, nem igazán akarunk másokkal a legkisebb mértékben sem kapcsolódni, ám a környezet képes megmutatni nekünk, mennyire nagyra tartja az adakozás alapján álló kapcsolatokat és a gondolkozást, így tehát én is ezt akarom.
A környezet egyre nagyobb mértékben befolyásol engem, sokkal jobban, mint az egoizmus. Ez fog bennem nyerni. Ez kötelez engem arra, hogy ne egyek, ne igyak, csak egy bizonyos módon viselkedjek, és öltözködjek. Ha kívülről láthatnám magam, azt mondanám, „Micsoda egy idióta! Mit csinál ez?” Azonban az ember átveszi a társadalom elvárásait, és a számára ezek nem lesznek már elképesztőek, hanem ellenkezőleg, fontos és betartandó dolgokká válnak.
Végül az ember már mindent kizárólag azért tesz, hogy megfeleljen a társadalom elvárásainak. Még a leglényegesebb dolgokat is, csak ezen a módon lesz képes megtenni. Semmi más nem nyomja erre, csak a közösség befolyása.
Ahogy felnövünk, egyre többet megszerzünk a környezetünktől abból, ami ebben a környezetben, mint „mások felé adakozás” halmozódott fel… hogy nyereségünk legyen ebből a világból, és a következő világból. Az első szinten már megadatik az embernek a tovább haladás ereje.
A környezet ráneveli a személyt és megtanítja, az elfogadott normákra és elképzelésekre. Ez elegendő a környezetnek, hogy azokat alkalmazza, és ez által azok legyenek igazak a személy számára. A helyes kezelés után, megkérdőjelezhetetlenül kész alkalmazni és birtokolni ezeket az elveket, és ezek alapján élni. Ha a társadalom akarja, megtesz bármit, bármelyik ember, még ha az a halálba is küldené. A kapcsolat, amely ezt működteti, a magasabb, spirituális szintekhez tartozik.
Ahogy valaki növekszik, megmondják neki, milyen módon érhet el, az altruisztikus szándékhoz, hogy ez által elégedettséget okozzon Teremtőjének. Azonban egy megfelelő környezet is szükséges lesz ehhez a számára. Az ember ez önmaga által nem fogja akarni. Végtelen számú könyvet elolvashat valaki, ismerheti a Kabbala bölcsességét, a teljes mélységében, a környezet befolyása nélkül, semmi nem változik meg benne. Szép szavak? Kérem, lehet, de semmilyen valódi, belső változás nem lesz mögöttük.
Egy csoportban kell dolgozni, erőfeszítéseket tenni, tanulni, kiépíteni a szándékot, miközben tanulunk és részt venni közös tevékenységekben, és akkor, az ember magára vonja a Fényt. Más szavakkal, egy rossz élet helyett, egy gonosz szándék helyett, megfelelő szándékokat kap, és a gonosz felől, a jó irányába mozdul el.
Akkor elveszíti, az összes maradék önszeretetét, és a cselekedeteit csak az adakozás fogja áthatni, hogy még a szükségleteit is úgy fogja kielégíteni, hogy közben az adakozás folyamatában marad…
Ez a szándék pedig áthatja az egész életét.
KN
