Az egységes megállapodás
A spirituális érzékelésünk fejlesztéséhez össze kell kapcsolódnunk, és egyesülnünk kell. El kell érnünk egyfajta egységet, amit „kölcsönös garanciának” nevezünk. Lényegében ez a spiritualitásnak, a végtelen és tökéletes élet érzésének az edénye, amely a testünkön kívül van.
Ehhez meg kell tennünk mindazt, amit a kabbalisták – vagyis olyan emberek, akik már keresztülmentek ezen az úton – javasolnak nekünk. Ők a tanítóink, ezért nevezzük őket héberül úgy, hogy “Rabbanim,” amely a Rav szó többes száma, és amely azt jelenti, „hogy „olyan kiváló ember, aki előtt meghajtom a fejem, mint képzett instruktor előtt, akire érdemes odafigyelni.”
Ő végrehajtotta az átmenetet, az e világbeli érzékelés irányából, a felső világok érzékelésének az irányába, sőt, átment sok állapoton és szinten mindeközben. Ezért képes segíteni engem, tanácsokkal ellátni az egész utamon, ameddig be nem fejezem a fejlődésemet az igazi világban. A kabbalisták által feltárul ehhez a világhoz a kapu számomra, beléphetek rajta, és ott fejlődhetek.
A kabbalisták azt tanácsolják, egységre kell lépni, és ebben az egységben, az egoizmusunk ellenében kifejtett hatalmas erőfeszítések és természetes elutasítások által, pontosan azok az érzések lesznek megfigyelhetők a számunkra, amiket elutasítunk. Elutasítom a felebarátomat, és gyűlölöm őt, még csak gondolni sem tudok arra, hogyan kerülhetünk egymáshoz közelebb. De a kabbalisták azt mondják, nekünk olyanná kell válnunk, mintha egy ember lennénk, egy szívvel, egyesülnünk kell az érzésekben és az értelemben, olyan mértékben, hogy semmilyen elválasztó határ ne maradhasson köztünk a vágyainkban és a gondolatainkban.
Ez azonban mind teljes egészében ellentétes a természetünkkel. Egy olyan feltételrendszerben élünk, amiben bármi mással hajlandók lennénk egymással üzletet kötni, csak ezzel ne kelljen. Undorodunk ettől, és ezer féle irányba hajítanánk ezt –csak nem az egység irányába. Csak szeretnénk lefedezni magunkat, lagymatag cselekedetekkel, a tanácsok ímmel-ámmal történő figyelembe vételével, azt hazudva önmagunknak, hogy minden rendben van… De nem vagyunk erre képesek.
Amit segíthet nekünk, az fizikai egységre irányuló vágy, amikor mindannyian együttesen cselekszünk, és senki nem kerülheti ki a saját felelősségét. Ez pontosan az, amiért mi a cselekedeteknek ebben a világában vagyunk, és amiért ezek nincsenek szándékok által előre megszabva. A spiritualitásban a gondolatok a cselekedetek egyek, a fizikai világban azonban ezek elválnak egymástól, tehát gondolhatok egy dologra, vágyhatok egy másra, és megtehetek egy harmadik dolgot.
Ez a mi világunk csodálatos tulajdonsága, itt elkezdhetjük a spirituális utunkat anélkül, hogy úgy gondolhatnánk arra, mint valami valóságos dologra, vagy, hogy igazán őszintén vágynánk rá, mert még nem értjük igazán. Képesek vagyunk cselekedetekre, melyekre a büszkeség, a lelkesedés, ambíció, irigység, és a szégyen ösztönöz minket, vagyis minden, ami az egoizmusunkban rejlik.
Ezért a csoporthoz tartozás, engem is kötelez arra, hogy megtegyem mindazt, amit minden csoporttagnak meg kell tennie. Végül is, ezáltal akaratlanul is előre haladok. Csak a csoporthoz kell tartoznom, fel kell venni a kötelezettségeimet, és aláírnom az „egységes megállapodást” a barátaimmal, hogy bármely helyzetben kötelezhetnek engem, és én is kötelezhetem őket arra, hogy az egymásra való rászorultságunk alapján cselekedjünk. Ez az előrehaladásunk módja, miközben használjuk az egoizmusunkat.
Így, a mi világunkban meg van a lehetőségünk elkezdeni a spirituális utat, a nulláról, vagyis az ambíció szintjéről. Aktiváljuk a negatív minőségeit, összekapcsolódunk egymással, a kölcsönös segítség egyesítésével, és felhasználva az összes negatív minőséget, csak tanulmányoznunk kell ezt az egységet. Ebben az esetben kötelezheti mindenki a barátját és az kötelezheti a személyt a helyes együttműködésre, ezáltal mindketten előrehaladnak, mert nincs is más választásuk.
Pontosan ezt láttuk, amikor az Arava sivatagi kongresszusra mentünk. Egy külső hatásoktól mentes környezetben találtuk magunkat, és felfedeztük, hogy a csoport mindenkit kötelezni tud, az együttes emelkedésre, és a testen kívüli érzékeléshez való közelebb kerülésre, ahol az ember elkezd eddig ismeretlen részleteket felismerni, egy „másik létezésből,” amely kívül van a testén. Kiderül, hogy ez a kilépés önmagunkból valóban lehetséges. Ez az, ahogy előrehaladunk.
Ma, képesek vagyunk egyesülni egymással ebben a világban, a megfelelő, egoisztikus cselekedetek által. Azonban most mindannyiunknak „ki kell ugrani a testéből,” felemelkednie a saját, személyes egója fölé, a teljes lénye fölé, és egyesülnie a barátaival egyetlen egységben. Másképpen mondva, mindenkinek önmaga fölé kell emelkednie, és elmozdulnia a fizikai csoportból, a spirituális csoport felé.
Akkor a közös edény megformálódik, ami a közös lélek, a Szent Shechina, ahol felfedezzük a Teremtőt az első, valóban spirituális fokozaton. Egy hatalmas lépést tettünk ennek az irányába, és megszereztük a közös érzékelés lehetőségét, most meg kell ebben erősítenünk egymást és önmagunkat.
Ezáltal kiépítjük a kölcsönös garancia edényét, és meg kell ígérnünk, hogy nem feledkezünk meg egymásról, és mindannyian törődünk egymás spirituális életével. Végül is ez a jelenlegi létezésünk célja az anyagi világban, minden ember, és a teljes valóság létezésének oka. Csak a kölcsönös garancia által vagyunk képesek a spirituális egység szintjére felemelkedni.
KN
