Dr. Michael Laitman

Az Európai civilizáció válsága

Vélemény (Veniamin Popov, igazgató, Moszkvai Külügyi Intézet forrás: ng.ru)

A XXI. évszázadot, a szociális, gazdasági valamint politikai folyamatok felgyorsulása jellemzi a világban, ezeknek a bonyolultsága és az összetettsége növekszik. Olyan gyakoriak a kataklizmák, hogy képtelenek vagyunk megragadni és kiértékelni a jelenségek lényegét, és következtetéseket levonni belőlük.

A nyugati civilizáció válsága egyértelmű. Két történelmi folyamat elért a befejezéséhez:

  • az Európa centrikus világ elbukott, a Keleti civilizációké a jövő;
  • a 200 éves ipari civilizáció elérkezetett a végéhez, és egy integrált civilizáció van születőben.

A globális stratégia szisztematikus megújulásának igénye visszafordíthatatlan. Ennek a célja egy új mód kidolgozása a termelésnek és a fogyasztásnak az egyensúlyára, amely egyensúlyt teremt a természet és a társadalom között, átvezet a hatalmas szakadékon, a szegénység és a gazdagság között, és egy valódi, multi-poláris világszerkezetet alakít ki, amely a párbeszéden, az országok és civilizációk közötti partnerségen alapul.

Európa adta a világnak a tudományokat, a technológiai fejlődést, a kultúrát, a fejlődést, erőt és kényelmet. De a ma Európája degenerálódott. Az Európaiak, az életszínvonal fenntartása érdekében, kénytelenek elfogadni a külföldi munkaerőt, amely etnikai villongásokat okoz. Az EU képtelen volt kidolgozni egy hatékony politikát az bevándorlók beolvasztására.“

A pénzügyi – gazdasági problémák lettek a nyugati civilizáció válságának másik oldala. Ezek okozták, a megállíthatatlan növekedését, a banki és vállalati kapzsiságnak, amely aztán messze túlerőltette a fogyasztásban az országokat a saját eszközeiken. A gyorsan növekvő virtuális tőke folyamok kicsúsztak az ellenőrzés alól, és elszakadtak a valódi, gazdasági mozgásoktól.

A szakadék a nagyon gazdag és a nagyon szegény között mérhetetlenül hatalmas lett. A maximális profitra törekvés növelte az agressziót, a mohóságot és az egymás legyőzési vágyát. A csökkenő forrásokkal való szembesülés az Európai nemzetek kormányzati köreit, még agresszívabbá tette.

Globális információs forradalom fenyegeti a kultúrát és az erkölcsöt. Morális züllés, a családok összeomlása, azonos neműek házassága, kábítószer, prostitúció és pedofília bukkannak fel.

A távolság, a kormányok és hétköznapi emberek között valamint a politikai hitelesség elutasítása növekszik az Európai országokban.

Ahogy a nyugati civilizáció dominanciája a végéhez közeledik, egy új óriás bukkan fel a világ arénában: az Ázsiai civilizáció, ahol a népesség több mint fele, fiatal, hatalmas emberi potenciállal, és természetes erőforrásokkal, és aki előnyben részesíti a „jóindulatú tekintélyelvűséget, a morális pragmatizmussal szemben.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,129 seconds.